Glanerbrug kisváros Hollandiában; Enschedéhez közel, közvetlenül a holland-német határon fekszik. 1990. április 7-én, napnyugta körül (helyi idő szerint 20 óra 30 perc táján), tiszta égbolton fényes tűzgömb tűnt fel a város felett, amelyet meteorit-becsapódás követett. Több lehulló kő egy lakóépületet is megrongált: a Wichmann-család házának tetejét beszakították az égi vendégek.(1) Habár az augsburgi planetárium újságjában karikatúra jelent meg egy háziasszonyról, aki április 7-én Glanerbrugban kimegy a háza elé összesepregetni az „űrszemetet”,(2) a kép mégis csalóka volt: a Wichmann-házra hullottakon kívül több meteorit-darabkát nem sikerült találni. Április 15-én a Dutch Meteor Society (Holland Meteor Társaság) tíz tagja ugyan még egyszer körbejárta a becsapódás környezetét, de az ő alapos keresésük sem hozott további eredményt.(3)
„A negyedik holland meteorit” (ahogy azt az egyik első holland tudományos híradás nevezte(4) Utrecht 1840-es, Uden 1843-as és Ellemeet 1925-ös meteoritjai után(5)) tehát hatásos belépővel érkezett közénk, és hamarosan sikerült is 185 szemtanút felkutatni, akik látták a becsapódást megelőző tűzgömböt.(6) Ekkor már működött az Európai Tűzgömb-figyelő Hálózat, valamint a holland all-sky kamera hálózat is, ám ezek a korai, napnyugta körüli időpont miatt még nem kapcsolták be kameráikat. Így csak a szabad szemes megfigyeléseken alapuló beszámolókra támaszkodhattak a későbbi kutatások. Az észlelési helyek egyébként szépen szétszóródtak egy, a becsapódási pont körüli 200 fokos mezőben.(7)
Hollandok, németek, és még messzebb dánok is észlelték a jelenséget.(8) A tőlük felvett adatokból többen, többféleképpen határozták meg a pályaelemeket – és jutottak különböző, magukban nagy bizonytalanságot hordozó eredményekre.(9) Peter Jenniskens például - aki később a meteoritról készült összefoglaló tanulmány első szerzője is volt – a következő adatokat közölte. A tűzgömb 18h32m38s UT-kor tűnt fel, 1,2 másodpercig volt látható. Fényessége -12,5 magnitúdó lehetett, kis füstnyomot hagyott maga után. A színét leggyakrabban vörösnek, narancsnak, sárgának, fehérnek írták le a szemtanúk. Mintegy 22 km magasan a hullócsillag fénye kialudt, pályája végén darabokra hullott. Hangjelenséget nem tapasztaltak az észlelők. Sebessége 22 és 30 km/s között lehetett, valószínűsíthetően közel 28 km/s. A légkörbe lépő test tömege 200 és 1000 kg között mozoghatott. Jenniskens magas, 40° inklinációjú pályára következtetett. A 30° inklináció feletti kisbolygó már igen ritka - Jenniskens ezért az egyetlen szóba jöhető szülőégitestként az 1981 Midas kisbolygót adta meg. A pályaszámításhoz egyébként 80 szemtanú által szolgáltatott azimutális koordinátákat használt; az észlelők a becsléseket karjukkal és ujjaikkal végezték.(10)
A glanerbrugi kőmeteoritról (pontosabban kondritról) a nagy, összefoglaló cikk 1992-ben az Astronomy and Astrophysics-ben jelent meg,(11) és az adatok gondosabb felhasználása, valamint újabb számítások után ebben a publikációban már más pályaelemet közöltek, mint az első tanulmányokban.
Jenniskensék először is a szemtanúk közül célszerűen kiválasztottak 27-et, akik - többé-kevésbé egyenletesen szétszóródva a becsapódási pont körül - észlelték a tűzgömböt. Velük, a becsapódást követő négy hétben személyesen találkozva az észlelés helyszínén, a lehető legpontosabban felvették a meteor észlelt pályáját – ezeket az adatokat használták később mint „A minőségű adatokat”.
Másik harminc észlelő levélben elküldött térképen jelölte be a tűzgömb haladási irányát. Ezeket a kutatók alacsonyabb megbízhatóságúnak, „B minőségű adatoknak” ítélték.
A fentieken kívül, az eset után 5-15 nappal 120 telefonos interjút bonyolítottak le, és 78 azimutális koordináta- becslést is felvettek. Ezeket az adatokat azonban nem használták a pályaszámításban.
A szerzők több módszert alkalmaztak a tűzgömb pályájának megismeréséhez. Ezeket összegezve végül arra jutottak, hogy a belépési sebesség 23±4 km/s lehetett. Feltéve, hogy a test naprendszerbeli eredetű, a számított pályából egy felső becslés volt adható a sebességére: 27 km/s. Inklinációra 23±5°-ot kaptak. (Ezek az adatok látványosan alacsonyabbak Jenniskens korábbi, 1990-es első számításaihoz képest.) A fél nagytengely 1,5 CSE-nél nagyobb kellett hogy legyen.
Az egymást metsző síkok módszeréből adódó eltűnési magasság 22±6 km. (A megfigyelések különbségeire jellemző, hogy ez az érték 8-tól 35 km-ig volt becsülhető az egyes észlelők elmondásaiból.) A belépési magasság 20 és 70 km között lehetett. Az adatokból visszaszámolt becsapódási hely 7 km-rel tért el a becsapódás tényleges helyétől. (E módszer szerint az észlelés helye és a meteor kezdő- és végpontjai együtt meghatároznak egy síkot. Az összes ilyen síkot páronként elmetszve megkapjuk a meteor egy átlagos pályáját.)
Egy másik módszerben az észlelőknek a meteornyomnak a horizonttal bezárt szögét kellett megbecsülni (kinyújtott kezüket és ujjaikat használva a becsléshez); tehát csak egy, könnyen megadható értéket kellett közölniük. Ez a szög egy számítási képlet szerint a radiánspozíciótól, a becsapódási pontnak a megfigyelési helytől mért irányától, valamint a meteor eltűnési pontjától függ, tehát ismerete sokoldalú számításokra ad lehetőséget. Az adatok alapján a meteor eltűnési pontja 22±12 km magasan lehetett, a meteornyom hossza pedig 32±17 km-re volt becsülhető. Összességében elmondható, hogy ez és több más számítás is (lásd a 9. jegyzetet vagy Jenniskens 1990-es értékét) 22 km-es eltűnési magasságot eredményezett.
A meteor időtartamának utólagos meghatározására oly' módon tettek kísérletet, hogy a szemtanúk visszaemlékeztek az esetre, és egy szignál után „stop” szóval jelezték, ameddig szerintük a jelenség tartott. Az átlagos időtartam 1.6 másodpercnek adódott.
Egy észlelő, nem sokkal az esemény után, megmérte a meteornyom hosszát, és stopperóra segítségével több alkalommal is megbecsülte az időtartamát. A hosszra 10±3 fokot, az időtartamra pedig 0.7±0.1 másodpercet kapott. Ezekből a belépési sebesség 22±7 km/s-nak adódik.
A kutatók számára szóbeli leírások is rendelkezésre álltak a tűzgömb sebességére vonatkozólag. Ezek a nem túl egzakt leírások ilyesmik voltak: „gyorsan mozgó pont”, „átlagos sebességű, nem gyors”, „gyors, de nem olyan gyors, hogy egy vonallá váljon”, stb. Mindenesetre ezekből egy nem éppen viharos sebességű meteorra lehetett következtetni; a kutatók szerint legfeljebb 20 km/s-os sebességűre (bár a konkrét adatokból, mint említettük, végül 23±4 km/s-ot hoztak ki).
A pálya, a belépési sebesség és az eltűnési magasság ismerete lehetővé teszi a belépési tömeg becslését. Az észlelők a tűzgömb fényességét a teleholdéhoz hasonlították (a cikkben ez alapján 12,5±1,5 magnitúdó); a belépési tömeg ezekből számítva 20-200 kg közötti lehetett (hol van már - az inklinációhoz hasonlóan szintén túlbecsült – a 200-1000 kg közötti, 1990-es tömegadat...!).
Lehetséges volna - a belépési sebesség ismeretében - a meteorit földre ért tömegéből pontosabban következtetni a belépési tömegre. A végső tömeg azonban a glanerbrugi meteorit esetében nem ismert. A Wichmann-házat megrongáló darabok teljes tömege 1,2-2 kg lehetett. Összesen azonban csak 855 grammnyi anyagot találtak, bármilyen gondosan kerestek is újabb darabkákat.
A sok bizonytalanság ellenére a szerzők úgy találták, hogy a glanerbrugi meteorit számított adatainak bizonytalansága - a nagy pontosságú fotografikus észleléseket leszámítva – hasonló, mint a többi ilyen jellegű észlelésé.
A glanerbrugi meteorit inklinációjáról (23±5°) azt állapították meg, hogy az meglepően, de nem egyedülállóan magas (különösen nem az pl. Jenniskens kezdeti, 40°-os becsléséhez képest). Ez a kutatókat arra vezette, hogy a meteorit szülőégitestjének egy földközeli kisbolygót gyanítsanak. (Egy 1963-as számítás szerint évente átlagosan öt meteorit-becsapódást észlelnek világszerte. Ennél is jóval ritkább, hogy a meteoritok pályáját kisbolygókkal sikerüljön összefüggésbe hozni: Glanerbrug előtt ez három fotografikus és tizenegy vizuális észlelés esetében történt meg.)
A kutatók megállapíthatták azt is, hogy ez az inklináció-érték magasabb, mint amiket a korábbi hasonló, tűzgömböt produkáló meteoritoknál találtak. A 17 jól dokumentált meteorit-becsapódásból számított inklináció-adatok átlagértéke 13.2°. Ez az érték közel áll a földközeli kisbolygók 14°-os inklinációjához – amely magasabb, mint a kisbolygó-övbeli aszteroidák 8°-os inklinációja.
A számított adatok ismeretében ugyanakkor nem volt érthető, hogy miért csak ilyen kevés meteorit-darabkát találtak. Általában az ilyen nagy inklinációjú meteoritok nagyobb sebességgel érkeznek a légkörbe, és nagyobb tömegű anyag éri el a felszínt. A glanerbrugi eset után - a háztetőt átszakító darabkákon kívül - még 5-10 kg meteorit-törmeléket reméltek találni - és ennek ellenére semmit sem leltek.
A 2000-es évek elején újra élénk érdeklődés mutatkozott a glanerbrugi meteorit iránt. Előbb Marco Langbroek vetette fel, hogy kapcsolat lehet Glanerbrug és Přibram között(12): a csehországi Přibramban 1959-ben ért földet egy meteorit. Ez volt az első olyan eset, amikor a meteorpályát sikerült fotografikusan megörökíteni. 2003-ban már a világ vezető természettudományos folyóirata, a Nature cikkezett arról, hogy a Langbroek által felvetett kapcsolat valóban létezhet.(13) 2002. április 6-án ugyanis a németországi Neuschwansteinnél (pontosabban a neuschwansteini kastélytól 6 km-re) egy 1,75 kg-os kőmeteorit csapódott be, és nagy szerencse folytán sikerült fotografikusan megörökíteni az ezt megelőző meteornyomot is. Ezzel ez lett a negyedik eset, hogy egy fotografikusan észlelt tűzgömb földre érkező darabjait sikerült megtalálni. Jól kimutatható volt, hogy a přibrami és a neuschwansteini meteoritok naprendszerbeli életük során nagyjából azonos pályán keringtek. Még négy korábban észlelt tűzgömbről is meg lehetett állapítani, hogy esetlegesen az áramlathoz tartozhatott. Két kisbolygó is tagja lehet ennek a családnak: a 4486 Mithra és az 1998SJ70. Ezek pályájáról ugyanis már korábban kimutatták, hogy kapcsolatban vannak a přibrami meteoritéval. A Nature-cikk szerzői (Spurny, Oberst, Heinlein) felhívták arra is a figyelmet, hogy a glanerbrugi meteorit is része lehetett ennek a populációnak. Annak egykori keringési pályája ugyanis Spurnyék szerint D'=0,1 Drummond-kritérium-értékkel azonos Přibram és Neuschwanstein meteoritjaiéval; ez épp azon a határon áll, hogy két pályát azonosnak tekintsenek.
Ha a feltételezett család tagjainak kémiai összetételét, kozmikus besugárzottságuk mértékét vizsgáljuk, akkor egy meglehetősen sokszínű társaságot találunk. Ez első közelítésben kizárja egy közös szülőégitest létezését. Spurny, Obert és Heinlein erre a problémára azt a megoldást kínálták fel, hogy az egy pályán keringő darabok a nagybolygók közelébe érve – az árapály-erők hatására - tovább töredeztek oly módon, hogy kérgük leszakadt a magról. A felszínt már több sugárzás érte, míg ami addig alatta volt, még semmi; így különböző tulajdonságú testek jöhettek létre, megmagyarázva az áramlat inhomogenitását.
Egy szerencsés véletlen - ami persze valójában az alapos kutatómunkának, a precizitásnak, az odafigyelésnek volt a gyümölcse – egy év múlva a glanerbrugi meteorit keringési pályájának újraszámolását eredményezte. Langbroek, aki már 2001-ben is sejtett valamit a Přibram és Glanerbrug közötti kapcsolatról, egy programot tesztelt, amely radiáns- és sebességadatokból számította ki a keringési pálya elemeit. Langbroek betáplálta a Jenniskensék által 1992-ben közölt adatokat is, de a program a pályaelemekre más eredményeket adott, mint amiket a kollégák annak idején publikáltak. Langbroek arra jutott, hogy emberi hiba történt: korábban helytelen radiánsadatokkal vitték végig a számításokat. Langbroek újraszámolta a pályaelemeket, és eközben felülbírálta Jenniskensék véleményét a kb. 23 km/s-os belépési sebességről, amelyet ő túlbecsültnek gondolt, és amit már az A&A-cikk szerzői is, a szóbeli leírások alapján, magas értéknek véltek. Szerinte a sebesség 20-22 km/s között mozoghatott. Az új adatokkal Langbroek is jó egyezést kapott a přibrami és neuschwansteini meteoritok egykori Nap körüli keringéseinek pályáival. Ugyanakkor nála a Drummond-kritérium értéke D'=0,13-nak adódik, és ez már felette van a 0,1-es egyezési határértéknek.(14)
Úgy tűnik tehát, hogy létezhet a Naprendszerben az égitesteknek egy kémiai összetételre és kozmikus besugárzottságra nézve változatos csoportja, amelyek elnyúlt ellipszispályáikat a Mars és Jupiter között róják, tagjaik pedig időről időre keresztezik Földünk égi útját is – s olykor meteorit-becsapódások, fényes tűzgömbök révén jelt adnak áramlatuk létezéséről.
Csizmadia
Ákos
A
tanulmány a Vega Csillagászat Egyesület 2008. évi Vega'08 Nyári
Amatőrcsillagász Megfigyelőtáborában (Tornyiszentmiklós,
2008. augusztus 16-23.) elhangzott előadás szerkesztett változata.
vissza az oldal tetejére
Jegyzetek
A Langbroek, Marco: Pribram en Glanerbrug (Radiant, Vol. 23., No. 4. (2001), p. 76.), valamint a Spurny, Pavel-Oberst, Jürgen-Heinlein, Dieter: Photographic observations of Neuschwanstein, a second meteorite from the orbit of the Přibram chondrite (Nature, Vol. 423., No. 6936. (2003), pp. 151-153.) kivételével valamennyi idézett idegen nyelvű publikáció teljes egészében szabadon hozzáférhető az Astrophysical Data System rendszerében:
http://adswww.harvard.edu
1.
Jenniskens, Peter: De val van de Glanerbrug meteoriet uit
visuele waarnemingen.
Radiant, Vol. 12., No. 3. (1990), pp. 56-66.
2. Betlem, Hans: Glanerbrug: De vierde Nederlandse meteoriet. Radiant, Vol. 12., No. 3. (1990), pp. 53-55.
3. Betlem, Hans: Meteorieten zoekaktie rond Glanerbrug. Radiant, Vol. 12., No. 3. (1990), pp. 72-75.
4. Betlem: Glanerbrug: De vierde Nederlandse meteoriet. Radiant, Vol. 12., No. 3. (1990), pp. 53-55.
5. Gyarmati László: Hogyan ismerjünk fel egy meteoritot? http://hirek.csillagaszat.hu/olvasoink_kerdeztek/20070604_hogyanismerjunkfel.html
6. Jenniskens, Peter: De val van de Glanerbrug meteoriet uit visuele waarnemingen.
Radiant, Vol. 12., No. 3. (1990), pp. 56-66., és Langbroek, Marco: Orbit of the Glanerbrug meteoriet revisited. WGN, Vol. 32., No. 5. (2004), pp. 138-140.
7. Jenniskens, Peter et al.: Orbits of meteorite producing fireballs. Glanerbrug – a case study.
Astronomy and Astrophysics, Vol. 255., No. 1-2. (1992), pp. 373-376.
8. Langbroek, Marco: Orbit of the Glanerbrug meteoriet revisited.
WGN, Vol. 32., No. 5. (2004), pp. 138-140.
9. Ter Kuile 18, megbízhatónak ítélt észlelésből a radiáns-pozíciót, valamint a meteor feltűnési és eltűnési magasságát számította ki (utóbbiakra 46 és 16 km-eket kapott).
(Ter Kuile, Kasper:: Trajektberekengingen aan de Glanerbrug meteoor (1).
Radiant, Vol. 12., No. 3. (1990), pp. 67-71.)
Betlem szintén csak a megbízhatónak ítélt (kb. 20 megfigyelő) adatokból a FIRBAL-programot használva jutott eredményekre. (Betlem, Hans: Baan en Trajekt van de Glanerbrug val (2). Radiant, Vol. 12, No. 3. (1990), pp. 72-75.). Eredményei: a=0,91±0.17 AU, e=0,46±0.10, i=36°±13°,
feltűnési magasság: 46±16 km, eltűnési magasság 22±8 km.
Betlem, Borovicka és Spurny különböző sebességeket feltételezve számítottak pályaadatokat (18, 20, 22 km/s). Eredményeik: fél nagytengely 1,6±0,6 AU, inklináció 27°±5°, excentricitás 0,47±0,17. (A kezdetiek közül ezek az eredmények voltak a legközelebb a később számított értékekhez.) Ez a cikk összehasonlítja négy módszer (Ter Kuile, Jenniskens, Betlem, Borovicka-Spurny) által kapott radiánsadatokat: a radiánsok az Ursa Maior (Jenniskens, illetve Ter Kuile, utóbbi a Coma Berenices/Ursa Maior határvidékére tette a radiánst), a Canes Venatici (Betlem) és a Bootes (Borovicka-Spurny) területére esnek.
(Betlem, Hans-Borovicka, Jiri-Spurny, Pavel: De Glanerbrug meteoriet. Baan en trajekt van den vuurbol (3). Radiant, Vol. 12., No. 3. (1990), pp. 94-96.)
10. Jenniskens, Peter: De val van de Glanerbrug meteoriet uit visuele waarnemingen.
Radiant, Vol. 12., No. 3. (1990), pp. 56-66.
11. Jenniskens, Peter et al.: Orbits of meteorite producing fireballs. Glanerbrug – a case study.
Astronomy and Astrophysics, Vol. 255., No. 1-2. (1992), pp. 373-376.
12. Langbroek, Marco: Pribram en Glanerbrug. Radiant, Vol. 23., No. 4. (2001), p. 76.
13. Spurny, Pavel-Oberst, Jürgen-Heinlein, Dieter: Photographic observations of Neuschwanstein, a second meteorite from the orbit of the Přibram chondrite.
Nature, Vol. 423., No. 6936. (2003), pp. 151-153.
14. Langbroek, Marco: Orbit of the Glanerbrug meteoriet revisited.
WGN, Vol. 32., No. 5. (2004), pp. 138-140.
vissza az oldal tetejére
Radiant, Vol. 12., No. 3. (1990), pp. 56-66.
2. Betlem, Hans: Glanerbrug: De vierde Nederlandse meteoriet. Radiant, Vol. 12., No. 3. (1990), pp. 53-55.
3. Betlem, Hans: Meteorieten zoekaktie rond Glanerbrug. Radiant, Vol. 12., No. 3. (1990), pp. 72-75.
4. Betlem: Glanerbrug: De vierde Nederlandse meteoriet. Radiant, Vol. 12., No. 3. (1990), pp. 53-55.
5. Gyarmati László: Hogyan ismerjünk fel egy meteoritot? http://hirek.csillagaszat.hu/olvasoink_kerdeztek/20070604_hogyanismerjunkfel.html
6. Jenniskens, Peter: De val van de Glanerbrug meteoriet uit visuele waarnemingen.
Radiant, Vol. 12., No. 3. (1990), pp. 56-66., és Langbroek, Marco: Orbit of the Glanerbrug meteoriet revisited. WGN, Vol. 32., No. 5. (2004), pp. 138-140.
7. Jenniskens, Peter et al.: Orbits of meteorite producing fireballs. Glanerbrug – a case study.
Astronomy and Astrophysics, Vol. 255., No. 1-2. (1992), pp. 373-376.
8. Langbroek, Marco: Orbit of the Glanerbrug meteoriet revisited.
WGN, Vol. 32., No. 5. (2004), pp. 138-140.
9. Ter Kuile 18, megbízhatónak ítélt észlelésből a radiáns-pozíciót, valamint a meteor feltűnési és eltűnési magasságát számította ki (utóbbiakra 46 és 16 km-eket kapott).
(Ter Kuile, Kasper:: Trajektberekengingen aan de Glanerbrug meteoor (1).
Radiant, Vol. 12., No. 3. (1990), pp. 67-71.)
Betlem szintén csak a megbízhatónak ítélt (kb. 20 megfigyelő) adatokból a FIRBAL-programot használva jutott eredményekre. (Betlem, Hans: Baan en Trajekt van de Glanerbrug val (2). Radiant, Vol. 12, No. 3. (1990), pp. 72-75.). Eredményei: a=0,91±0.17 AU, e=0,46±0.10, i=36°±13°,
feltűnési magasság: 46±16 km, eltűnési magasság 22±8 km.
Betlem, Borovicka és Spurny különböző sebességeket feltételezve számítottak pályaadatokat (18, 20, 22 km/s). Eredményeik: fél nagytengely 1,6±0,6 AU, inklináció 27°±5°, excentricitás 0,47±0,17. (A kezdetiek közül ezek az eredmények voltak a legközelebb a később számított értékekhez.) Ez a cikk összehasonlítja négy módszer (Ter Kuile, Jenniskens, Betlem, Borovicka-Spurny) által kapott radiánsadatokat: a radiánsok az Ursa Maior (Jenniskens, illetve Ter Kuile, utóbbi a Coma Berenices/Ursa Maior határvidékére tette a radiánst), a Canes Venatici (Betlem) és a Bootes (Borovicka-Spurny) területére esnek.
(Betlem, Hans-Borovicka, Jiri-Spurny, Pavel: De Glanerbrug meteoriet. Baan en trajekt van den vuurbol (3). Radiant, Vol. 12., No. 3. (1990), pp. 94-96.)
10. Jenniskens, Peter: De val van de Glanerbrug meteoriet uit visuele waarnemingen.
Radiant, Vol. 12., No. 3. (1990), pp. 56-66.
11. Jenniskens, Peter et al.: Orbits of meteorite producing fireballs. Glanerbrug – a case study.
Astronomy and Astrophysics, Vol. 255., No. 1-2. (1992), pp. 373-376.
12. Langbroek, Marco: Pribram en Glanerbrug. Radiant, Vol. 23., No. 4. (2001), p. 76.
13. Spurny, Pavel-Oberst, Jürgen-Heinlein, Dieter: Photographic observations of Neuschwanstein, a second meteorite from the orbit of the Přibram chondrite.
Nature, Vol. 423., No. 6936. (2003), pp. 151-153.
14. Langbroek, Marco: Orbit of the Glanerbrug meteoriet revisited.
WGN, Vol. 32., No. 5. (2004), pp. 138-140.
vissza az oldal tetejére