Évről
évre mohamedánok milliói zarándokolnak el Mekkába, hogy -
engedelmeskedve a próféta parancsának - megjelenjenek a
Kába-szentély szent köve előtt. A jelenlegi közkeletű álláspont
szerint a világnak e legtiszteltebb köve egy meteorit.
1. A szent kő
A Kába-kő, Fekete Kő vagy Szent Fekete Kő a mai Szaúd-Arábia területén fekvő Mekka város Kába (Ka’ba<arab>=’kocka’; a név az építmény alakjára utal)(1) szentélyében található, az iszlám vallás nagy tiszteletnek örvendő tárgya. A mekkai Kábához való zarándoklat a mohamedánok legfontosabb parancsolatai közé tartozik: egyike a Mohamed próféta által az iszlám öt tartópillérének nevezett vallási kötelességeknek.(2) A hívőknek életükben egyszer el kell tehát menniük Mekkába, ahol a szentély közepén álló kocka alakú épületet - mely Isten háza - hétszer körbejárják(3), majd az építmény falába épített szent követ kezükkel és csókokkal érintik. A körbejárás attól a saroktól kezdődik, ahol a kő van: ez a legszentebb hely a Kábában. A kővel való érintkezéskor a zarándok Istennel kerül kapcsolatba, és vele mintegy szerződést köt: ítéletnapkor a kő emlékezni fog majd azokra, akik őt érintették, és közben fog járni érettük. S ez az a hely, ahol Allah jobb keze a Földet érinti.(4)
Az iszlám kialakulásának kezdetén, a 6. század végén és a 7. században az Arab-félsziget városai közül Mekka mint gazdasági központ emelkedett ki. Híres volt négyhavonta tartott piacairól és vásárairól. Ezek idején a fegyveres összetűzés szünetelt és általános béke uralkodott a vízhiányos félszigetet benépesítő, azonos nyelvet beszélő és számos közös nézetet bíró, nomád arab törzsek között. Itt, Mekkában állt már akkor is a híres szentély; Kr. u. 200 körül már biztosan létezett a Kába, és pogány idolokkal volt telítve.(5) Az épületbe számos szent kő volt befalazva, ezek közül azonban egy fekete kő különösen nagy tiszteletnek örvendett. Ehhez a kőhöz minden évben sokaság zarándokolt el, hogy ünnepélyesen körüljárják és csókjaikkal borítsák.(6)
Mohamed próféta fellépése és az iszlám tanainak kiformálódása magával hozta, hogy kezdeni kellett valamit egy ilyen „pogány” szentéllyel, mint amilyen a mekkai Kába. Mohamed újításai során ragaszkodott a képtisztelet és bálványimádás nélküli istentisztelethez, ám azt kellett tapasztalnia, hogy az arabok a Fekete Kő imádásáról soha nem lennének hajlandók lemondani. Ezért aztán amikor 630-ban Mohamed birtokába jutott a szent város, Mekka, megtisztította ugyan a Kábát a bálványoktól, ám a Fekete Kő tiszteletét meghagyta, sőt: a megtisztított Kábát legfőbb zarándokhellyé emelte. Ezzel ugyan a pogányság egyik kultuszát hagyta benne az új vallásban, ám azzal, hogy a Kábát, az arab világ központját a világ közepévé is tette, még inkább megnyerte magának a törzseket, és különösen az eszmei-gazdasági központ szerepét megőrző Mekka városát.(7) Mohamed maga is tett zarándokutakat lakóhelyéről, Medinából Mekkába, a Kábához; legutoljára a hidzsra – Mekkából Medinába távozásának, az iszlám időszámítás kezdetének - tizedik évfordulóján. Elvégezte valamennyi rítust érvényes alakjában, majd hamarosan meghalt.(8)
2. A kő eredetmondája és története
Az alaptörténet szerint az első Kábát Ádám építette. Allah cserébe egy vörös jácint, esetleg rubin sátrat adott az első embernek. Egy fehér jácintból készült széket is adott neki; később ebből lett, sötét színt kapva, a Fekete Kő. A vízözönben azonban ez az első Kába elpusztult, és később Ábrahám építette újjá.(9)
A történetet tovább színezték a különböző írók és a néphagyomány. Al-Azraqí (1858) szerint az Isten Ádámmal együtt egy követ küldött a földre, hogy az első embernek legyen kivel társalognia.(10)
Az ezüstpántba foglalt Kába-kő
Mások szerint eredetileg egy angyal volt, akit őrnek rendelt Allah Ádám mellé a paradicsomba, hogy az jól viselje magát, majd a bűnbe esés után az Isten kővé változtatta.(11) Ali bej leírásában ez a történet úgy folytatódik, hogy a kő, miután az idők végezetéig vezekelt figyelmetlenségéért, az ítélet napján ismét angyallá fog változni és tanúskodni fog Allah előtt azoknak, akik alázatosan megcsókolták.(12) Ezek a legendák azonosak is a vallás állításával, mely szerint a kő tanúskodik majd az ítélet napján.
A kő eredeti színe, anyaga is lehet az elbeszélések szerint más és más: egy néphit szerint valamilyen fényes kristály volt a kő; Al-Azraqí pedig ehhez hasonlóan fényes rubint említ.(13)
Ibn Iszháq, a próféta első életírója és Ibn Hisám (9. század) szerint Allah a 182 méter magas Abu Qubajsz hegyére helyezte a követ a vízözön idején, s amikor Ábrahám felépítette az új Kábát, Gábriel arkangyal elhozta neki a követ a hegyről, és Ábrahám letette azt a mai helyére.(14) Ali bejnél a fényes jácint követ Gábriel arkangyal nem a hegyről, hanem az égből hozta le.(15)
A kő megfeketedésére is több magyarázatot adnak a legendák. Egy elterjedt iszlám történet szerint a bűnbe esett emberpár tagjai közül Ádám, miután kiűzetett a paradicsomból, lábát először a ceyloni Ádám-csúcsra tette (a természet e játékát a hinduk Visnu, a buddhisták Buddha lábnyomaként értelmezik), Éva viszont Mekka környékén esett a földre. Csak kétszáz évvel később találkoztak újra az ’Arafát hegyén, s ekkor a könnyek, amelyeket Ádám ontott, feketére színezték a Kába kövét – innen lett a nevét adó jellegzetessége.(16) Ali bej (1807) és mások szerint viszont egy istentelen nő érintésétől sötétedett el a szentség.(17)
Mohamed halála után polgárháború pusztított Arábiában, és az omajjád Jazíd vezére, Huszajn Ibn Numajr lövette a szent várost. Ekkor tűzvész ütött ki, a Kába is kigyúlt. A kő a nagy hőségtől megrepedt, és legalább három darabra esett.(18) Később a 692-ig uralkodó mekkai ellenkalifa, Abdullah Ubn Zubajr ezüsttel összefoglalta a levált részeket. Az ezüstkorong idővel meglazult, ezért Hárún-ar-Rasíd bagdadi kalifa mekkai zarándoklatakor gyémánttal átfúratta a három darabból álló követ, és a lyukakon keresztülvezetett ezüsttel forrasztotta azokat egybe. Egy szilánkot állítólag Bagdadba vitetett, és ott palotája küszöbébe illesztette - így aki a küszöbhöz ért, kénytelen volt a kő előtt tisztelettel leborulni. 931-ben Hamdán Qarmat síita szakadár követői, a karmátiaiak zarándoklat ideje alatt betörtek Mekkába, vérengzést vittek végbe a zarándokok között, és istállónak használták a Kába szentélyét. A követ magukkal vitték, hogy jelentőségét elveszítse az iszlám világban. Ezzel azonban nem értek célt, és húsz év múlva, 951-ben visszavitték azt Mekkába.(19)
1022-ben az egyiptomi szultán, Hákim Biamrilláh lovasokat küldött, hogy törjék össze a követ, de a feldühödött zarándoksereg agyonverte a rongálókat. A kőről csak néhány apró, köröm nagyságú szilánk vált le, melyeket később porrá zúztak és habarccsal keverve a kő repedéseit tömték be vele.(20)
1626-ban árvíz pusztította a Kábát, a szentély három fala leomlott, ekkor a kő otthonát ismét átépítették.(21)
1803-ban a wahhábiták akarták Mekka elfoglalása után elpusztítani a követ, de csak apróbb darabokat sikerült letörniük belőle. Négy ilyen szilánkot Mohamed Ali egyiptomi pasa magával vitt Kairóba. Ott a darabokat Lyons, az angol követ megszemlélte, de meg nem érinthette. A darabok közül aztán egy-egy a török szultán, a perzsa sah, a kabuli afgán emír valamint a pasa birtokába került.(22)
3. A kövek tisztelete
A hányattatott sorsú, legendák övezte fekete kő mint a vallásosság tárgya persze nem egyedülálló a világban: más köveket is tisztelnek, imádnak - vagy imádtak -, még ha nem is milliónyian. A természetben előforduló jelenségek, dolgok már korán a vallásosság tárgyát képezték – nem maguk a természeti megnyilvánulások, hanem a bennük vagy mögöttük érzékelhető hatalom váltotta ki a vallásos érzetet. Lehet így vallásos tisztelet tárgya villám, vihar, vizek, fa, vagy éppenséggel kő.
Különleges formájú vagy nagyságú kövekhez gyakran kapcsolódott a hatalom fogalma. Amikor a bibliai Jákob fejét egy kőre hajtva nyugodni tért, különös álmot látott, majd így szólt: ez a hely „nem más, mint Isten háza, és itt van az ég kapuja.” Ezután megfogja a követ, felemeli és megkeni olajjal. (1Móz 28.17-18)
Az északról a mai Görögország területére vándorló hellén törzsek ismertek egy követ, amelyet Agüieusznak, vagyis az ösvények kövének neveztek. Amikor tartósan megtelepedtek, a kő felkoszorúzva a piacra került, hogy védje a települést, ahogy a törzsek vándorlását is védte. A kőnek fallikus formája volt, valószínűleg eredetileg termékenység szimbólum is lehetett; később aztán fallikus herma, majd istenkép lett belőle. Hasonlóan másutt is ismertek a szerencsés utat védelmező kövek (pl. az út menti kőcsomóra az arra elhaladó rádob egy újabb követ a dél-afrikai amandebeléknél), vagy a közösség jólétéért felelnek (Indonéziában pl. lehetnek e kövek fallikus-férfias vagy konkáv-nőies formájúak).(23)
3.1 Meteoritok tisztelete
Vannak kövek, melyekről úgy tartják, hogy az égből hullottak alá. Ezek a mennykövek – melyeket, mai ismereteinkkel gondolkodva és a mondák mögött valamelyest valós tartalmat sejtve, akár meteoritoknak is vélhetünk - általában az égi hatalom megnyilvánulásai. A Capitoliumban őrzött Jupiter mennykövét a rómaiak eskütételekkor használták: a kő úgy találja el a hamis eskütevőt, mint a mennykő. A rómaiak egyébként a határokon is (nem meteorit-) köveket állítottak fel, hogy védelmet nyújtsanak (Termini), más kövek viszont esőt hozhattak.(24) A szíriai Emessza városában a Napisten egyik alakjaként tiszteltek egy drágakövekkel kirakott meteoritkövet, a kis-ázsiai Pessinusban a Cybelét, a Magna Matert, a nagy anyaistennőt tisztelték meteorit formájában.(25)
4. A kő profanizálódása. A leírások
A Kába-kő is hasonlóan, vagy még jobban tisztelt volt és az ma is, mint fenti társai. Ám alig hűlt ki a próféta teteme, az utód Omar kalifa ugyan még csak-csak megcsókolta a követ, de már azt mondta: „Bizony tudom, hogy te kő vagy, nem használsz és nem tudsz ártani, és ha nem láttam volna, hogy a próféta (üdv és béke lengje körül) is megcsókolt, bizony nem tettem volna.”(26)
Eme első megnyilvánulás után többen is természetes eredetűként kezelték a követ, leírást adtak róla, illetve próbálták megfejteni, mi lehet az anyaga. Ali bej Utazások (1807) című művében vulkáni eredetű bazaltnak gondolja a Fekete Követ. Kristálypontokat vett rajta észre, 15 különböző területet és egy nagyobb mélyedést említ a kő felületén.(27) Európai kutatók is magukévá tették Ali bej gondolatát. Burckhardt (1830) szerint is lávához hasonló a kő,(28) és Sprenger, William Muir (1894) valamint Sir Richard F. Burton (1893) is vulkanikus eredetűnek gondolták. A kő egy feltűnő másik jellegzetessége fénylő felülete. Erre többen azt hozták föl magyarázatul, hogy a számtalan csók és érintés csiszolta ilyenre a követ.(29) 7 óránál egy jelentős törést mutat, amint azt Burton megfigyelte.(30)
A kő mérete nagyjából 25x20x20cm,(31) eredeti mérete persze kérdéses. Al-Kurdi 1825-ös leírása azt említi, hogy 15 darabból áll.(32) Burton egy nagy és 12 kisebb darabot vélt benne felfedezni.(33) 1873-tól fogva a darabokat egy ezüst pánt fogja egybe, melynek belső nyílása 27 centiméter átmérőjű,(34) és most az ezüstkeretben 8 kisebb részt lehet megkülönböztetni – a többit tán ellopták, eltűnt vagy csak a pánt takarja.(35)
4.1 A kő színe
A különböző utazók a szent kő színét általában feketének mondják, mint ahogy a legendák is kiemelik ezt a jellegzetességét. A színárnyalatok tekintetében azonban már eltérnek a vélemények. A kő színe lehet barnás fekete, feketés barna, vöröses fekete, mélyvöröses barna.(36) A belsejét szürkének vagy tejfehérnek írják le.(37) Ali bej a Kába-kő alapszínét szénszínűnek mondja, s ezt szerinte kevés vörös árnyalja.(38) Burckhardt és Sprenger fehér és sárga pöttyöket említenek a kövön, ezekben földpátkristályokat gyanítanak.(39) A fehér és sárga részeket Burton is megemlíti.(40) Germanus Gyula, aki négyszer is körbejárta a Kábát, hogy a követ minél jobban tanulmányozhassa, sötétzöldesnek, szürkének mondja.(41)
5. A Fekete Kő mint meteorit
5.1 A meteoritok kutatása
A 19. század elején elfogadottá lett, hogy az égből időnként a Földre hulló, talányos eredetű kövek Földön kívüli eredetűek. A gondolat, hogy a „látható égitestekkel együtt láthatatlan kövek keringenek együtt…”, amelyek „gyakran lehullanak a Földre és elégnek”, meglehetősen régi: a Kr. e. 5. században Apollóniai Diogenész pontosan így vélekedett.(42) Hasonló elképzelés legközelebb csak 1751-ben bukkant fel, amikor több tanú előtt a Zágráb melletti Hrasinában színvas meteorit hullott a földre.(43) Ezzel megkezdődött a kozmikus eredet vizsgálata. 1794-ben Chladni már egyértelműen rámutatott, hogy a meteoritok földönkívüli eredetűek.(44) 1803-ban aztán a franciaországi L’Aigle mellett több száz szemtanú fényes nappal egy ragyogó tűzgömböt látott, amely hangos dörrenéssel szétrobbant, és a nyomában kb. 2000-3000 kő zuhant le. Ettől kezdve nem volt vitás a meteoritok extraterresztriális volta.(45)
Ma már eléggé tisztán látjuk a meteoritok mibenlétét. A Naprendszerben a Nap körül apró, ezredmilligrammostól a több tonnásig terjedő köveknek (a meteoroidoknak) rengeteg felhője (ezek a meteorrajok) kering. Ezek a leginkább porszemcsékből álló felhők időről időre keresztezik Földünk légkörét, a szemcsék a légkörbe érve felizzanak, meteorjelenséget (hullócsillagot) okoznak, és elégnek. Ha viszont elég nagyok, akkor nem égnek el teljesen a légkörben, és egyes darabjaik elérik a földfelszínt, becsapódáskor pedig egy krátert hoznak létre: ezek a meteoritok, a kráterek pedig a meteoritkráterek. A meteoritok külső felületén rendszerint egy sötét, olvadt, kéregszerű réteget lehet találni, emellett a felület általában gödrös, barázdált, ami a légkörben történt felhevülés következménye. Kémiai összetételük szerint a meteoritokat csoportokba lehet osztani. A vasmeteoritok átlagosan 91% vasat, 8% nikkelt és 0.6% kobaltot tartalmaznak. A vasmeteoritok nagyobb részét oktaedrites szerkezet jellemzi, ennek lemezhálózatát nevezik Wildmannstätten-féle ábrának. Ezek az ábrák a vasmeteoritok különleges kristályszerkezetének következményei, amelyek földi fémötvözeteknél nem lépnek fel, tehát az ábrák vasmeteoritok azonosítására szolgálhatnak.
A kőmeteoritok nagyon hasonlítanak a földkéreg kőzeteihez (42% oxigént, 20,6% szilíciumot, 15,8% magnéziumot, 15,6% vasat tartalmaznak). A kő-vas meteoritok átmenetet képeznek a két fajta között. Egyes kőmeteoritok kicsiny gömböket (kondrákat) zárnak magukba, ezek a kondritok. Külön csoport a tektiteké (üvegmeteoritok), melyek sötét, üvegszerű anyagból állnak. A vasmeteoritek leletgyakorisága 66%, 26,5% a kőmeteoritoké, 7,5% a közbülső fajtáké. Ugyanakkor a leletgyakoriság nem ad valós képet a meteoritfajták gyakoriságáról, mert a vasmeteoritok ellenállóbbak, hosszabb ideig kibírják a környezet pusztító hatásait, és a laikusok is könnyebben felismerik azokat. Emiatt a feltételezés az, hogy a kőmeteoritok gyakorisága 93,5%, míg a vasmeteoritoké csak kb.5%.(46)
5.2 A szent meteorit
A Kába-kő meteoritikus eredetét főként az a legenda táplálta, hogy az elbeszélések szerint égi eredetű, az égből jött alá, stb. A korábban már említett egyiptomi angol követ, Lyons véleménye szerint meteorkő volt az a négy szilánk, amit 1803-ban szemrevételezhetett, de meg nem érinthetett(47) – hamar elterjedt hát egyes körökben L’Aigle után a gondolat, hogy ami kő az égből jön, az meteorit.
Az „égből jött” kő azonban, amennyiben valóban meteorit, minden bizonnyal nem kőmeteorit. Ha az lett volna, nem állhatott volna ellen az idő vasfogának, a környezeti hatásoknak, a története során ért nagy traumáknak (tűzvész, szándékos erős rongálás stb.), és már a légkörben is komolyan károsodott volna. Ellenben a vasmeteoritok a légkörben nem esnek darabokra, ellenállóbbak a különféle hatásoknak.(48)
A szaúd-arábiai Rub’ al Khali-nak nevezett területen, az „Üres Negyedben” Philby 1932-ben több meteoritkrátert talált Al-Hadidahnál vagy más néven Wabarnál, Mekkától 1100 km-re (É-i szélesség 21°29’59’’, K-i hosszúság 50°28’20’’). A sivatagi homok természetesen betemette, jelentősen rongálta a krátereket. A két legjobban megőrződött kráter 100x100x12 méter illetve 50x40x9 méter nagyságú. A terület alapja fehéres, tiszta homokkő, 92%-a kvarc; a kráterfalak pedig szilícium-dioxidból (azaz kovaföldből) állnak. A falban milliárdnyi nikkeltartalmú vasszférulát találtak. A belsejük fehér, összetételük inhomogén: ásványokat, kőzetet tartalmaznak. Sima, fényes kérgük van a meteoritcseppecskéknek.
A wabari meteoritok jellegzetességei ráillenek a Kába-kőre is. A sárga és fehér cseppek lehetnek kovakő vagy üvegdarabok. A fényes külső szintén üvegre utalhat, a feketés színt pedig a vas-nikkeltartalmú szféruláktól kaphatta.
Szorosan a kráterek mellett haladt el egykor egy Mekkából Ománba vezető karavánút: ebből következtetik azt, hogy az arra járó emberek megtalálhatták a különleges követ. Egy kormeghatározás pedig a becsapódás idejét 6400±2500 évvel ezelőttre teszi, azaz akár még láthatták is az emberek.(49) A kő színe, ellenálló-képessége, s főképpen megjelenése, a látható szerkezete (mely erősen nyolcszögletű részeket mutat a felületén – hasonlóan Wildmannstätten-féle ábra vetületéhez) vas-nikkel meteoritra utalnak, amely a Földre érkezve, a becsapódáskor más anyagokat is magába olvasztott – esetleg épp’ Wabarnál.
A vasmeteoritokra jellemző, szép Wildmanstätten-féle ábra
6. Egy eredet-alternatíva: az achátkő
Robert S. Dietz és John McHone kutatók vetették fel a lehetőséget, hogy a mekkai Fekete Kő esetleg nem meteoritikus és ezzel földönkívüli eredetű, hanem egyszerűen achát, ennek az ásványnak is egy különleges formája: fekete achát. Mindenekelőtt utalnak arra, hogy a legendában az esés nem jelenti feltétlenül az égből való esést.(50) (Lehet, hogy a kő egyszerűen csak egy hegyről esett le? Mint ahogy egy legendaváltozatban meg is jelenik Abu Qubajsz hegye, mely korántsem a vallásos képzetek táptalaja a maga 182 méterével a sokkal magasabb hegyek országában!)
A szabdalt, törött felület vasmeteoritra utalhat ugyan, de jellemző lehet az achátra is, mint ahogy a kő keménysége is. És persze, a csókok és kezek milliói sem tudják a két geológus szerint kifényesíteni a vulkanikus kőzeteket.
A mekkai Szent Fekete Kő eredetének kérdése hosszú évszázadokig az iszlám legendák világában mozgott. Valószínűleg már legalább Kr. u. 200 óta ismert pogány idolként, majd Mohamed a különösen tisztelt követ vallási rendszerébe illesztette. A legendák egy kőről szólnak, amit Isten adott, és ami vagy Abu Qubajsz hegyéről származik, vagy egyenesen az égből Gábriel arkangyal hozott le. Az empirikus megközelítések először valamiféle vulkanikus eredetű kőnek gondolták a Kába-kőt, amelyet a milliónyi csók és érintés csiszolt fényesre. A leírások nagyjából egyezőek, ám jelentős eltérések is mutatkoznak bennük; összességében egy többszörösen töredezett, vörösesbarnás fekete kőről szólnak, apró sárga, fehér foltokkal, néha zöldesszürkés beütéssel.
A 19. században az égi érkezés lett a meteoritikus eredet-elképzelés alapja. A kéreg jellege, a kő színei és tartós, ellenálló volta vas-nikkel meteoritra utalnak, mely becsapódáskor magába olvaszthatott földi kőzeteket is. Philby 1932-ben talált olyan krátereket is, amelyek akár s Kába-kő - cirka 6400 évvel ezelőtti - becsapódásának helyszínei is lehettek. Dietz és McHone azonban, nem elvetve a meteoritikus eredetet, alternatívát kínálnak: a kő geológiai jellegzetességei ráillenek egy fekete achátra is. A végső választ nehezíti, hogy – amint arra Khan is már rámutatott – vallási tárgyként kutatása nehéz, fényképezni bajos, mikroszkóp alá venni, analizálni egy darabját pedig lehetetlen.(51) A kő eredetére pusztán halvány gyanúnk van: 6400 évvel ezelőtt érkezett vas-nikkel meteorit. Bizonyosság azonban nincs.
1. A szent kő
A Kába-kő, Fekete Kő vagy Szent Fekete Kő a mai Szaúd-Arábia területén fekvő Mekka város Kába (Ka’ba<arab>=’kocka’; a név az építmény alakjára utal)(1) szentélyében található, az iszlám vallás nagy tiszteletnek örvendő tárgya. A mekkai Kábához való zarándoklat a mohamedánok legfontosabb parancsolatai közé tartozik: egyike a Mohamed próféta által az iszlám öt tartópillérének nevezett vallási kötelességeknek.(2) A hívőknek életükben egyszer el kell tehát menniük Mekkába, ahol a szentély közepén álló kocka alakú épületet - mely Isten háza - hétszer körbejárják(3), majd az építmény falába épített szent követ kezükkel és csókokkal érintik. A körbejárás attól a saroktól kezdődik, ahol a kő van: ez a legszentebb hely a Kábában. A kővel való érintkezéskor a zarándok Istennel kerül kapcsolatba, és vele mintegy szerződést köt: ítéletnapkor a kő emlékezni fog majd azokra, akik őt érintették, és közben fog járni érettük. S ez az a hely, ahol Allah jobb keze a Földet érinti.(4)
Az iszlám kialakulásának kezdetén, a 6. század végén és a 7. században az Arab-félsziget városai közül Mekka mint gazdasági központ emelkedett ki. Híres volt négyhavonta tartott piacairól és vásárairól. Ezek idején a fegyveres összetűzés szünetelt és általános béke uralkodott a vízhiányos félszigetet benépesítő, azonos nyelvet beszélő és számos közös nézetet bíró, nomád arab törzsek között. Itt, Mekkában állt már akkor is a híres szentély; Kr. u. 200 körül már biztosan létezett a Kába, és pogány idolokkal volt telítve.(5) Az épületbe számos szent kő volt befalazva, ezek közül azonban egy fekete kő különösen nagy tiszteletnek örvendett. Ehhez a kőhöz minden évben sokaság zarándokolt el, hogy ünnepélyesen körüljárják és csókjaikkal borítsák.(6)
Mohamed próféta fellépése és az iszlám tanainak kiformálódása magával hozta, hogy kezdeni kellett valamit egy ilyen „pogány” szentéllyel, mint amilyen a mekkai Kába. Mohamed újításai során ragaszkodott a képtisztelet és bálványimádás nélküli istentisztelethez, ám azt kellett tapasztalnia, hogy az arabok a Fekete Kő imádásáról soha nem lennének hajlandók lemondani. Ezért aztán amikor 630-ban Mohamed birtokába jutott a szent város, Mekka, megtisztította ugyan a Kábát a bálványoktól, ám a Fekete Kő tiszteletét meghagyta, sőt: a megtisztított Kábát legfőbb zarándokhellyé emelte. Ezzel ugyan a pogányság egyik kultuszát hagyta benne az új vallásban, ám azzal, hogy a Kábát, az arab világ központját a világ közepévé is tette, még inkább megnyerte magának a törzseket, és különösen az eszmei-gazdasági központ szerepét megőrző Mekka városát.(7) Mohamed maga is tett zarándokutakat lakóhelyéről, Medinából Mekkába, a Kábához; legutoljára a hidzsra – Mekkából Medinába távozásának, az iszlám időszámítás kezdetének - tizedik évfordulóján. Elvégezte valamennyi rítust érvényes alakjában, majd hamarosan meghalt.(8)
2. A kő eredetmondája és története
Az alaptörténet szerint az első Kábát Ádám építette. Allah cserébe egy vörös jácint, esetleg rubin sátrat adott az első embernek. Egy fehér jácintból készült széket is adott neki; később ebből lett, sötét színt kapva, a Fekete Kő. A vízözönben azonban ez az első Kába elpusztult, és később Ábrahám építette újjá.(9)
A történetet tovább színezték a különböző írók és a néphagyomány. Al-Azraqí (1858) szerint az Isten Ádámmal együtt egy követ küldött a földre, hogy az első embernek legyen kivel társalognia.(10)
Az ezüstpántba foglalt Kába-kő
Mások szerint eredetileg egy angyal volt, akit őrnek rendelt Allah Ádám mellé a paradicsomba, hogy az jól viselje magát, majd a bűnbe esés után az Isten kővé változtatta.(11) Ali bej leírásában ez a történet úgy folytatódik, hogy a kő, miután az idők végezetéig vezekelt figyelmetlenségéért, az ítélet napján ismét angyallá fog változni és tanúskodni fog Allah előtt azoknak, akik alázatosan megcsókolták.(12) Ezek a legendák azonosak is a vallás állításával, mely szerint a kő tanúskodik majd az ítélet napján.
A kő eredeti színe, anyaga is lehet az elbeszélések szerint más és más: egy néphit szerint valamilyen fényes kristály volt a kő; Al-Azraqí pedig ehhez hasonlóan fényes rubint említ.(13)
Ibn Iszháq, a próféta első életírója és Ibn Hisám (9. század) szerint Allah a 182 méter magas Abu Qubajsz hegyére helyezte a követ a vízözön idején, s amikor Ábrahám felépítette az új Kábát, Gábriel arkangyal elhozta neki a követ a hegyről, és Ábrahám letette azt a mai helyére.(14) Ali bejnél a fényes jácint követ Gábriel arkangyal nem a hegyről, hanem az égből hozta le.(15)
A kő megfeketedésére is több magyarázatot adnak a legendák. Egy elterjedt iszlám történet szerint a bűnbe esett emberpár tagjai közül Ádám, miután kiűzetett a paradicsomból, lábát először a ceyloni Ádám-csúcsra tette (a természet e játékát a hinduk Visnu, a buddhisták Buddha lábnyomaként értelmezik), Éva viszont Mekka környékén esett a földre. Csak kétszáz évvel később találkoztak újra az ’Arafát hegyén, s ekkor a könnyek, amelyeket Ádám ontott, feketére színezték a Kába kövét – innen lett a nevét adó jellegzetessége.(16) Ali bej (1807) és mások szerint viszont egy istentelen nő érintésétől sötétedett el a szentség.(17)
Mohamed halála után polgárháború pusztított Arábiában, és az omajjád Jazíd vezére, Huszajn Ibn Numajr lövette a szent várost. Ekkor tűzvész ütött ki, a Kába is kigyúlt. A kő a nagy hőségtől megrepedt, és legalább három darabra esett.(18) Később a 692-ig uralkodó mekkai ellenkalifa, Abdullah Ubn Zubajr ezüsttel összefoglalta a levált részeket. Az ezüstkorong idővel meglazult, ezért Hárún-ar-Rasíd bagdadi kalifa mekkai zarándoklatakor gyémánttal átfúratta a három darabból álló követ, és a lyukakon keresztülvezetett ezüsttel forrasztotta azokat egybe. Egy szilánkot állítólag Bagdadba vitetett, és ott palotája küszöbébe illesztette - így aki a küszöbhöz ért, kénytelen volt a kő előtt tisztelettel leborulni. 931-ben Hamdán Qarmat síita szakadár követői, a karmátiaiak zarándoklat ideje alatt betörtek Mekkába, vérengzést vittek végbe a zarándokok között, és istállónak használták a Kába szentélyét. A követ magukkal vitték, hogy jelentőségét elveszítse az iszlám világban. Ezzel azonban nem értek célt, és húsz év múlva, 951-ben visszavitték azt Mekkába.(19)
1022-ben az egyiptomi szultán, Hákim Biamrilláh lovasokat küldött, hogy törjék össze a követ, de a feldühödött zarándoksereg agyonverte a rongálókat. A kőről csak néhány apró, köröm nagyságú szilánk vált le, melyeket később porrá zúztak és habarccsal keverve a kő repedéseit tömték be vele.(20)
1626-ban árvíz pusztította a Kábát, a szentély három fala leomlott, ekkor a kő otthonát ismét átépítették.(21)
1803-ban a wahhábiták akarták Mekka elfoglalása után elpusztítani a követ, de csak apróbb darabokat sikerült letörniük belőle. Négy ilyen szilánkot Mohamed Ali egyiptomi pasa magával vitt Kairóba. Ott a darabokat Lyons, az angol követ megszemlélte, de meg nem érinthette. A darabok közül aztán egy-egy a török szultán, a perzsa sah, a kabuli afgán emír valamint a pasa birtokába került.(22)
3. A kövek tisztelete
A hányattatott sorsú, legendák övezte fekete kő mint a vallásosság tárgya persze nem egyedülálló a világban: más köveket is tisztelnek, imádnak - vagy imádtak -, még ha nem is milliónyian. A természetben előforduló jelenségek, dolgok már korán a vallásosság tárgyát képezték – nem maguk a természeti megnyilvánulások, hanem a bennük vagy mögöttük érzékelhető hatalom váltotta ki a vallásos érzetet. Lehet így vallásos tisztelet tárgya villám, vihar, vizek, fa, vagy éppenséggel kő.
Különleges formájú vagy nagyságú kövekhez gyakran kapcsolódott a hatalom fogalma. Amikor a bibliai Jákob fejét egy kőre hajtva nyugodni tért, különös álmot látott, majd így szólt: ez a hely „nem más, mint Isten háza, és itt van az ég kapuja.” Ezután megfogja a követ, felemeli és megkeni olajjal. (1Móz 28.17-18)
Az északról a mai Görögország területére vándorló hellén törzsek ismertek egy követ, amelyet Agüieusznak, vagyis az ösvények kövének neveztek. Amikor tartósan megtelepedtek, a kő felkoszorúzva a piacra került, hogy védje a települést, ahogy a törzsek vándorlását is védte. A kőnek fallikus formája volt, valószínűleg eredetileg termékenység szimbólum is lehetett; később aztán fallikus herma, majd istenkép lett belőle. Hasonlóan másutt is ismertek a szerencsés utat védelmező kövek (pl. az út menti kőcsomóra az arra elhaladó rádob egy újabb követ a dél-afrikai amandebeléknél), vagy a közösség jólétéért felelnek (Indonéziában pl. lehetnek e kövek fallikus-férfias vagy konkáv-nőies formájúak).(23)
3.1 Meteoritok tisztelete
Vannak kövek, melyekről úgy tartják, hogy az égből hullottak alá. Ezek a mennykövek – melyeket, mai ismereteinkkel gondolkodva és a mondák mögött valamelyest valós tartalmat sejtve, akár meteoritoknak is vélhetünk - általában az égi hatalom megnyilvánulásai. A Capitoliumban őrzött Jupiter mennykövét a rómaiak eskütételekkor használták: a kő úgy találja el a hamis eskütevőt, mint a mennykő. A rómaiak egyébként a határokon is (nem meteorit-) köveket állítottak fel, hogy védelmet nyújtsanak (Termini), más kövek viszont esőt hozhattak.(24) A szíriai Emessza városában a Napisten egyik alakjaként tiszteltek egy drágakövekkel kirakott meteoritkövet, a kis-ázsiai Pessinusban a Cybelét, a Magna Matert, a nagy anyaistennőt tisztelték meteorit formájában.(25)
4. A kő profanizálódása. A leírások
A Kába-kő is hasonlóan, vagy még jobban tisztelt volt és az ma is, mint fenti társai. Ám alig hűlt ki a próféta teteme, az utód Omar kalifa ugyan még csak-csak megcsókolta a követ, de már azt mondta: „Bizony tudom, hogy te kő vagy, nem használsz és nem tudsz ártani, és ha nem láttam volna, hogy a próféta (üdv és béke lengje körül) is megcsókolt, bizony nem tettem volna.”(26)
Eme első megnyilvánulás után többen is természetes eredetűként kezelték a követ, leírást adtak róla, illetve próbálták megfejteni, mi lehet az anyaga. Ali bej Utazások (1807) című művében vulkáni eredetű bazaltnak gondolja a Fekete Követ. Kristálypontokat vett rajta észre, 15 különböző területet és egy nagyobb mélyedést említ a kő felületén.(27) Európai kutatók is magukévá tették Ali bej gondolatát. Burckhardt (1830) szerint is lávához hasonló a kő,(28) és Sprenger, William Muir (1894) valamint Sir Richard F. Burton (1893) is vulkanikus eredetűnek gondolták. A kő egy feltűnő másik jellegzetessége fénylő felülete. Erre többen azt hozták föl magyarázatul, hogy a számtalan csók és érintés csiszolta ilyenre a követ.(29) 7 óránál egy jelentős törést mutat, amint azt Burton megfigyelte.(30)
A kő mérete nagyjából 25x20x20cm,(31) eredeti mérete persze kérdéses. Al-Kurdi 1825-ös leírása azt említi, hogy 15 darabból áll.(32) Burton egy nagy és 12 kisebb darabot vélt benne felfedezni.(33) 1873-tól fogva a darabokat egy ezüst pánt fogja egybe, melynek belső nyílása 27 centiméter átmérőjű,(34) és most az ezüstkeretben 8 kisebb részt lehet megkülönböztetni – a többit tán ellopták, eltűnt vagy csak a pánt takarja.(35)
4.1 A kő színe
A különböző utazók a szent kő színét általában feketének mondják, mint ahogy a legendák is kiemelik ezt a jellegzetességét. A színárnyalatok tekintetében azonban már eltérnek a vélemények. A kő színe lehet barnás fekete, feketés barna, vöröses fekete, mélyvöröses barna.(36) A belsejét szürkének vagy tejfehérnek írják le.(37) Ali bej a Kába-kő alapszínét szénszínűnek mondja, s ezt szerinte kevés vörös árnyalja.(38) Burckhardt és Sprenger fehér és sárga pöttyöket említenek a kövön, ezekben földpátkristályokat gyanítanak.(39) A fehér és sárga részeket Burton is megemlíti.(40) Germanus Gyula, aki négyszer is körbejárta a Kábát, hogy a követ minél jobban tanulmányozhassa, sötétzöldesnek, szürkének mondja.(41)
5. A Fekete Kő mint meteorit
5.1 A meteoritok kutatása
A 19. század elején elfogadottá lett, hogy az égből időnként a Földre hulló, talányos eredetű kövek Földön kívüli eredetűek. A gondolat, hogy a „látható égitestekkel együtt láthatatlan kövek keringenek együtt…”, amelyek „gyakran lehullanak a Földre és elégnek”, meglehetősen régi: a Kr. e. 5. században Apollóniai Diogenész pontosan így vélekedett.(42) Hasonló elképzelés legközelebb csak 1751-ben bukkant fel, amikor több tanú előtt a Zágráb melletti Hrasinában színvas meteorit hullott a földre.(43) Ezzel megkezdődött a kozmikus eredet vizsgálata. 1794-ben Chladni már egyértelműen rámutatott, hogy a meteoritok földönkívüli eredetűek.(44) 1803-ban aztán a franciaországi L’Aigle mellett több száz szemtanú fényes nappal egy ragyogó tűzgömböt látott, amely hangos dörrenéssel szétrobbant, és a nyomában kb. 2000-3000 kő zuhant le. Ettől kezdve nem volt vitás a meteoritok extraterresztriális volta.(45)
Ma már eléggé tisztán látjuk a meteoritok mibenlétét. A Naprendszerben a Nap körül apró, ezredmilligrammostól a több tonnásig terjedő köveknek (a meteoroidoknak) rengeteg felhője (ezek a meteorrajok) kering. Ezek a leginkább porszemcsékből álló felhők időről időre keresztezik Földünk légkörét, a szemcsék a légkörbe érve felizzanak, meteorjelenséget (hullócsillagot) okoznak, és elégnek. Ha viszont elég nagyok, akkor nem égnek el teljesen a légkörben, és egyes darabjaik elérik a földfelszínt, becsapódáskor pedig egy krátert hoznak létre: ezek a meteoritok, a kráterek pedig a meteoritkráterek. A meteoritok külső felületén rendszerint egy sötét, olvadt, kéregszerű réteget lehet találni, emellett a felület általában gödrös, barázdált, ami a légkörben történt felhevülés következménye. Kémiai összetételük szerint a meteoritokat csoportokba lehet osztani. A vasmeteoritok átlagosan 91% vasat, 8% nikkelt és 0.6% kobaltot tartalmaznak. A vasmeteoritok nagyobb részét oktaedrites szerkezet jellemzi, ennek lemezhálózatát nevezik Wildmannstätten-féle ábrának. Ezek az ábrák a vasmeteoritok különleges kristályszerkezetének következményei, amelyek földi fémötvözeteknél nem lépnek fel, tehát az ábrák vasmeteoritok azonosítására szolgálhatnak.
A kőmeteoritok nagyon hasonlítanak a földkéreg kőzeteihez (42% oxigént, 20,6% szilíciumot, 15,8% magnéziumot, 15,6% vasat tartalmaznak). A kő-vas meteoritok átmenetet képeznek a két fajta között. Egyes kőmeteoritok kicsiny gömböket (kondrákat) zárnak magukba, ezek a kondritok. Külön csoport a tektiteké (üvegmeteoritok), melyek sötét, üvegszerű anyagból állnak. A vasmeteoritek leletgyakorisága 66%, 26,5% a kőmeteoritoké, 7,5% a közbülső fajtáké. Ugyanakkor a leletgyakoriság nem ad valós képet a meteoritfajták gyakoriságáról, mert a vasmeteoritok ellenállóbbak, hosszabb ideig kibírják a környezet pusztító hatásait, és a laikusok is könnyebben felismerik azokat. Emiatt a feltételezés az, hogy a kőmeteoritok gyakorisága 93,5%, míg a vasmeteoritoké csak kb.5%.(46)
5.2 A szent meteorit
A Kába-kő meteoritikus eredetét főként az a legenda táplálta, hogy az elbeszélések szerint égi eredetű, az égből jött alá, stb. A korábban már említett egyiptomi angol követ, Lyons véleménye szerint meteorkő volt az a négy szilánk, amit 1803-ban szemrevételezhetett, de meg nem érinthetett(47) – hamar elterjedt hát egyes körökben L’Aigle után a gondolat, hogy ami kő az égből jön, az meteorit.
Az „égből jött” kő azonban, amennyiben valóban meteorit, minden bizonnyal nem kőmeteorit. Ha az lett volna, nem állhatott volna ellen az idő vasfogának, a környezeti hatásoknak, a története során ért nagy traumáknak (tűzvész, szándékos erős rongálás stb.), és már a légkörben is komolyan károsodott volna. Ellenben a vasmeteoritok a légkörben nem esnek darabokra, ellenállóbbak a különféle hatásoknak.(48)
A szaúd-arábiai Rub’ al Khali-nak nevezett területen, az „Üres Negyedben” Philby 1932-ben több meteoritkrátert talált Al-Hadidahnál vagy más néven Wabarnál, Mekkától 1100 km-re (É-i szélesség 21°29’59’’, K-i hosszúság 50°28’20’’). A sivatagi homok természetesen betemette, jelentősen rongálta a krátereket. A két legjobban megőrződött kráter 100x100x12 méter illetve 50x40x9 méter nagyságú. A terület alapja fehéres, tiszta homokkő, 92%-a kvarc; a kráterfalak pedig szilícium-dioxidból (azaz kovaföldből) állnak. A falban milliárdnyi nikkeltartalmú vasszférulát találtak. A belsejük fehér, összetételük inhomogén: ásványokat, kőzetet tartalmaznak. Sima, fényes kérgük van a meteoritcseppecskéknek.
A wabari meteoritok jellegzetességei ráillenek a Kába-kőre is. A sárga és fehér cseppek lehetnek kovakő vagy üvegdarabok. A fényes külső szintén üvegre utalhat, a feketés színt pedig a vas-nikkeltartalmú szféruláktól kaphatta.
Szorosan a kráterek mellett haladt el egykor egy Mekkából Ománba vezető karavánút: ebből következtetik azt, hogy az arra járó emberek megtalálhatták a különleges követ. Egy kormeghatározás pedig a becsapódás idejét 6400±2500 évvel ezelőttre teszi, azaz akár még láthatták is az emberek.(49) A kő színe, ellenálló-képessége, s főképpen megjelenése, a látható szerkezete (mely erősen nyolcszögletű részeket mutat a felületén – hasonlóan Wildmannstätten-féle ábra vetületéhez) vas-nikkel meteoritra utalnak, amely a Földre érkezve, a becsapódáskor más anyagokat is magába olvasztott – esetleg épp’ Wabarnál.
A vasmeteoritokra jellemző, szép Wildmanstätten-féle ábra
6. Egy eredet-alternatíva: az achátkő
Robert S. Dietz és John McHone kutatók vetették fel a lehetőséget, hogy a mekkai Fekete Kő esetleg nem meteoritikus és ezzel földönkívüli eredetű, hanem egyszerűen achát, ennek az ásványnak is egy különleges formája: fekete achát. Mindenekelőtt utalnak arra, hogy a legendában az esés nem jelenti feltétlenül az égből való esést.(50) (Lehet, hogy a kő egyszerűen csak egy hegyről esett le? Mint ahogy egy legendaváltozatban meg is jelenik Abu Qubajsz hegye, mely korántsem a vallásos képzetek táptalaja a maga 182 méterével a sokkal magasabb hegyek országában!)
A szabdalt, törött felület vasmeteoritra utalhat ugyan, de jellemző lehet az achátra is, mint ahogy a kő keménysége is. És persze, a csókok és kezek milliói sem tudják a két geológus szerint kifényesíteni a vulkanikus kőzeteket.
A mekkai Szent Fekete Kő eredetének kérdése hosszú évszázadokig az iszlám legendák világában mozgott. Valószínűleg már legalább Kr. u. 200 óta ismert pogány idolként, majd Mohamed a különösen tisztelt követ vallási rendszerébe illesztette. A legendák egy kőről szólnak, amit Isten adott, és ami vagy Abu Qubajsz hegyéről származik, vagy egyenesen az égből Gábriel arkangyal hozott le. Az empirikus megközelítések először valamiféle vulkanikus eredetű kőnek gondolták a Kába-kőt, amelyet a milliónyi csók és érintés csiszolt fényesre. A leírások nagyjából egyezőek, ám jelentős eltérések is mutatkoznak bennük; összességében egy többszörösen töredezett, vörösesbarnás fekete kőről szólnak, apró sárga, fehér foltokkal, néha zöldesszürkés beütéssel.
A 19. században az égi érkezés lett a meteoritikus eredet-elképzelés alapja. A kéreg jellege, a kő színei és tartós, ellenálló volta vas-nikkel meteoritra utalnak, mely becsapódáskor magába olvaszthatott földi kőzeteket is. Philby 1932-ben talált olyan krátereket is, amelyek akár s Kába-kő - cirka 6400 évvel ezelőtti - becsapódásának helyszínei is lehettek. Dietz és McHone azonban, nem elvetve a meteoritikus eredetet, alternatívát kínálnak: a kő geológiai jellegzetességei ráillenek egy fekete achátra is. A végső választ nehezíti, hogy – amint arra Khan is már rámutatott – vallási tárgyként kutatása nehéz, fényképezni bajos, mikroszkóp alá venni, analizálni egy darabját pedig lehetetlen.(51) A kő eredetére pusztán halvány gyanúnk van: 6400 évvel ezelőtt érkezett vas-nikkel meteorit. Bizonyosság azonban nincs.
Csizmadia
Ákos
Az írás egy
korábbi,
hasonló változata megjelent:
Csizmadia Ákos: A mekkai Szent Fekete Kő. Egy feltételezett meteorit
In: Égi Háttér, II. évfolyam, 4. szám (No. 8.), 5-15. p.
Jelen változat 2009-ben készült el, 2015-ben apróbb mófosításokat végeztem a szövegen, és ...
vissza az oldal tetejére
Irodalom
Csillagászat. Szerk.: Marik Mikós (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)
3.1.4.7 A meteoritok c. fejezet 320-322. p.
Csizmadia Ákos: Égből hulló kövek. In: Élet és Tudomány, 58. évfolyam, 33. szám (2003) 1038-1039. p.
Dietz, Robert S.–McHone, John: Kaaba Stone: Not a Meteorite, Probably an Agate.
In: Meteoritics, Vol. 9., No. 2., (1974) 173-179. p.
Germanus Gyula: Allah Akbar! (Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973; 3. kiad.)
Különösen A fekete kő c. fejezet 531-539. p.
Kákosy László: Legrégibb adatok meteorit becsapódásokról.
Természettudományi Közlöny, VIII/8. (1964), 374-375. p.
Megjelent újabban Kákosy László: Az alexandriai időisten. Válogatott tanulmányok (1957-1998)
(Osiris, Budapest, 2001) 363-367. p.
Khan, A.R.: On the Origin of the Black Stone of the Ka’bah.
In: Popular Astronomy, Vol. 46., (1938) 403-407. p.
A távcső világa. Szerk.: Kulin György, Róka Gedeon (Gondolat, Budapest, 1980)
Thomsen
Tóth Imre: A kisbolygók. In: Csillagászati Évkönyv az 1987. évre.
Szerk.: Patkós László (Gondolat, Budapest, 1986) 175-202. p.
Von Glasenapp
Csizmadia Ákos: A mekkai Szent Fekete Kő. Egy feltételezett meteorit
In: Égi Háttér, II. évfolyam, 4. szám (No. 8.), 5-15. p.
Jelen változat 2009-ben készült el, 2015-ben apróbb mófosításokat végeztem a szövegen, és ...
vissza az oldal tetejére
Irodalom
Csillagászat. Szerk.: Marik Mikós (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989)
3.1.4.7 A meteoritok c. fejezet 320-322. p.
Csizmadia Ákos: Égből hulló kövek. In: Élet és Tudomány, 58. évfolyam, 33. szám (2003) 1038-1039. p.
Dietz, Robert S.–McHone, John: Kaaba Stone: Not a Meteorite, Probably an Agate.
In: Meteoritics, Vol. 9., No. 2., (1974) 173-179. p.
Germanus Gyula: Allah Akbar! (Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1973; 3. kiad.)
Különösen A fekete kő c. fejezet 531-539. p.
Kákosy László: Legrégibb adatok meteorit becsapódásokról.
Természettudományi Közlöny, VIII/8. (1964), 374-375. p.
Megjelent újabban Kákosy László: Az alexandriai időisten. Válogatott tanulmányok (1957-1998)
(Osiris, Budapest, 2001) 363-367. p.
Khan, A.R.: On the Origin of the Black Stone of the Ka’bah.
In: Popular Astronomy, Vol. 46., (1938) 403-407. p.
A távcső világa. Szerk.: Kulin György, Róka Gedeon (Gondolat, Budapest, 1980)
Thomsen
Tóth Imre: A kisbolygók. In: Csillagászati Évkönyv az 1987. évre.
Szerk.: Patkós László (Gondolat, Budapest, 1986) 175-202. p.
Von Glasenapp
Hivatkozások
1 Von Glasenapp 373. p.
2 Von Glasenapp 404-405. p.
3 Germanus 458. p.
4 Dietz-McHone 178. p.
5 Thomsen 88. p.
6 Von Glasenapp 272-373. p.
7 Von Glasenapp 379., 385. p.
8 Von Glasenapp 380. p.
9 Thomsen 88. p.
10 Germanus 534. p.
11 Germanus 537. p.
12 Germanus 537. p.
13 Khan 403. p.
14 Germanus 534. p.
15 Khan 405. p.
16 Von Glasenapp 399. p.
17 Khan 405. p., vö. Germanus 537-538. p.
18 Germanus 534. p., vö. Khan 404. p.
19 Germanus 534-535.p., vö. Khan 404-405.p.
20 Germanus 536.p.
21 Thomsen 88. p.
22 Germanus 536. p.
23 Van Der Leeuw 43-45. p.
24 Van Der Leeuw 45. p.
25 Kákosy 367. p., ill. Germanus 538.p.
26 Germanus 457. p.
27 Khan 403.p., vö. Germanus 538.p.
28 Germanus 538. p.
29 Khan 405-406. p.
30 Dietz-McHone 173. p.
31 Thomsen 87.p.
32 Thomsen 87.p.
33 Khan 405-406. p.
34 Germanus 538. p.
35 Thomsen 87. p.
36 Thomsen 87. p.
37 Thomsen 87. p.
38 Thomsen 87. p., ill. Khan 405. p.
39 Thomsen 87. p.
40 Khan 405-406. p.
41 Germanus 537. p.
42 Csizmadia Á. 1039. p.
43 A távcső világa 259. p.
44 Tóth I. 177. p.
45 A távcső világa 259-260. p.
46 Csillagászat 320-322. p.
47 Germanus 536. p.
48 Thomsen 88. p.
49 Thomsen 89-90. p.
50 Dietz-McHone 173. p.
51 Khan 403-404. p.
vissza az oldal tetejére