Tudor a Törpe Troll

Történet

2025-ben született emberként, de beteges, gyenge gyerek volt. Kiskorában erõs asztma gyötörte, és a mûanyagokra is allergiás volt. Nem volt különösebben okos, de szorgalmas volt, és soha semmit sem hagyott félbe. Amibe belekezdett, azt végig is csinálta, és lehetõleg tökéletesen. Imádott sakkozni már 4 évesen is, és más logikai játékokat is játszott. 8 éves korában azonban sorsa tragikusan megváltozott. Egy autós elgázolta, és a kerekek szilánkokra törték a lábában a csontokat. A mentõ pedig egyrészt késett, majd a hatalmasra duzzadt törött lábait mûanyag rögzítosínekbe téve szállították kórházba. Szervezete ezt az iszonyú sokkhatást már nem bírta elviselni, és változni kezdett. Csontjai hihetetlenül gyorsan elkezdtek összeforrni, és az orvosok minden igyekezete és minden mûtét ellenére úgy, ahogy voltak, rendezetlenül. De egész teste változott. Nõni kezdett, bõre pedig kérgesedni. Trollá változott.

Szüleit is nagyon megrázták az események, de elhatározták, hogy így is megadják neki az emberhez méltó életet, és az ismerõsök tiltakozása ellenére tovább nevelték. Két bátyja buta trollnak csúfolta, normál iskolába nem járhatott, a trollok közt viszont nagyon kicsinek számított. Így elég magányosan éldegélt. Szülei a pinceszobába költöztették, hogy valamennyire külön lehessen bátyjaitól. Ott békésen tanult és edzett. Hosszas munkával feljavította a lábait, hogy azért rendesen tudjon járni, és közben meg is erõsödött. A tudományok közül leginkább a matematika és a logika érdekelte, ezzel tudta magának legjobban bebizonyítani, hogy nem buta. És bár rettentõ lassan értette meg a levezetéseket, de ha egyszer megértette, akkor már többet nem felejtette el, és valamennyire õ maga is meg tudta oldani a feladatokat.

14 évesen elhagyta a családját, hogy ne hozza rájuk mások lenézését. Szereztek neki egy kis lakást egy kevésbé rossz metahumán környéken. Munkát is vállalt, de csak egy egyszerû portás és biztonsági õr szerepet kapott egy idõsek otthonában a nehéz felfogása miatt. Az ott lakók persze vegyes érzelmekkel fogadták. Voltak nagyon ellenségesek, de voltak jószándékúak, és volt egy pár öregember, akik még sakkoztak is vele. Általában õ nyert, ha a partnereinek volt türelmük kivárni, amíg lépett. 17 éves korában megismerkedett egy Rebeka nevû troll lánnyal. Egymásba szerettek és össze is házasodtak. Nagyjából ekkor fedezték fel mágikus képességeit is.

Mint aktív mágus persze mindjárt más lett a helyzet. Hirtelen többen is kérni kezdték, hogy jöjjön hozzájuk biztonsági õrnek. El is vállalt egy munkát, majd egy még jobbat. De ezek a munkák igaz, hogy többet fizettek, de nehezebbek is lettek. Most már élesben ment a dolog, gyakran ütnie is kellett. Kiképezték hát verekedni és varázsolni. Õt azonban nem csak a mágia felhasználása érdekelte, hanem a miértje is. Ezt azonban csak magától tanulhatta meg. Sokat olvasott. Legjobban egy Álmodozó csúfnevû professzor elmélete tetszett neki, de az annyira, hogy szabadidejében még az elõadásaira is bejárt, ha beengedték. Furcsa troll hallgatójára az idõs Álmodozó professzor is felfigyelt, és külön órákat is adott neki mágiaelméletbõl. Nagyjából ekkor, 22 éves korában született elsõ két gyereke, Brútusz, az idõsebb fiú és Csillag a fiatalabb lány.

A munkája azonban nem volt mindig fényes. Volt, hogy ölni is kényszerült, volt, hogy csak nyomorékká vert valakit. A társasági törvények persze megvédték, de a lelkiismeretétõl nem szabadulhatott. Emellett igen gyakran kényszerült munkahely változtatásra is, attól függõen, hogy az új fõnökök hogyan viszonyultak a metahumánokhoz. 26 évesen inni kezdett, és feleségével is megromlott a viszonya. Ebbõl a hullámvölgybõl ikrei születése rántotta ki, a két kis rosszcsont fiú, akiket egyszerûen Jobbnak és Balnak neveztek el. Újra munkát is kapott, bár ezúttal másmilyet. Hitachinál dolgozott elõtte, de mikor fõnökét elõléptették az új fonök kirúgta. Mindenesetre a kész páncélját elvitte az elõzõ elõléptetett fõnök, bizonyos Mr Johnson jóvoltából. Ez a Mr Johnson javasolta neki, hogy továbbra is alkalmazná, persze nem hivatalosan, és pont az ellentétes feladatra, mint eddig. Elege volt már a céges fõnökök packázásaiból, így tehát elvállalta.

Ez az új nem hivatalos, vagyis tulajdonképpen árnyfutó munkája kezdetben jól ment. Sok pénzt kapott, és rengeteg szabadideje maradt a családjára és a mágiaelméletre. Társai egy viszonylag jól összeszokott csapat lettek, õt magát rendszerint csak hátvédnek alkalmazták. Megmondták, mit csináljon, és õ megcsinálta. Lassú felfogása miatt teljes nyugalommal beszélték meg elõtte az ügyeiket, bízva benne, hogy úgyse érti. De amely gondolatok felett õk elsiklottak, Tudor lassabb agyában megmaradtak, és hosszasan emésztgette is azokat. Valahogy így történhetett, hogy egyedül õ értette meg, hogy az egyik futásuk tulajdonképpen mennyire veszélyes. Próbálta figyelmeztetni a többieket, de azok nem vették komolyan. Ekkor ismerte meg Egyedült, és a többiek háta mögött megkérte, hogy fedezze õt. Így lett õ a futás egyetlen túlélõje.

Mr Johnson, amikor értesült a történtekrõl, teljesen megdöbbent. Hirtelen megértette, micsoda különleges troll is áll a szolgálatában, és szinte tisztelni is kezdte.

Kinézet és viselkedés

Tudor most 28 éves, és már fiatal gyerekei ellenére is kicsit öregszik. 220 centi magas lehet, azaz trollnak nagyon kicsi. Ez a rövid, szabálytalan alakú lábai miatt van, a teste és a karjai is normál troll méretûek. Ez eredményezi azt a furcsaságot, hogy ha áll, a kezei akkor is majdnem a földet érik. Lassan elég jól tud sétálni is, de ha gyorsabban kell haladnia, akkor valahogy négykézláb löki magát elõre. Verekedési stílusa is ennek megfelelõ. Megáll keményen egy helyben, és hatalmas kezeivel csápol maga körül. Nagyon szeret láncokkal és hosszú botokkal harcolni, hogy biztosan távol tartsa magától az ellenfeleit. Bõre és szõrzete világos, szeme kékes. Kissé bamba arcát mindkét oldalt lefelé hajló szarvai keretezik.

Beszéde lassú, megfontolt. Igazából minden ilyen, amit csinál. Egyszerûen képtelen gyorsan gondolkozni. Viszont rendkívül kitartó, és végigcsinál mindent, amit elkezdett. Imádja a tiszta logikát, a megmagyarázható dolgokat. Állandóan magyarázatokat gyárt mindenre, amit csak lát. A varázslást a matematikai mágia szerint alkalmazza, annak nagy híve és szakértõje.

Erõs allergiája a mûanyagokra felnõttkorára is megmaradt, így minden használati tárgya természetes anyagokból készül. Állandóan bõrkesztyût hord, hogy elkerülje a véletlen érintkezéseket is a mûanyagokkal.

Családja

Felesége Rebeca 27 éves, és titkárnõként dolgozik egy metahumánokat foglalkoztató kisvállalatnál szinte semmi pénzért. Ezért is fontos Tudor számára a pénzkeresés, hogy el tudják tartani négy gyereküket. A legidõsebb, Brútusz már 6 éves, egy kis vasgyúró gyerek, de egyenlõre semmi mágikus képességet nem mutatott. Húga, Csillag, 5 éves kicsit magánakvaló álmodozó lányka, határozott varázslói tehetséggel. Az ikrek most lesznek kétévesek, rendkívül rosszak és életrevalóak.

A lakásuk egy metahumán lakótelep nyugodtabb részében van. A szomszédok tisztelik és segítik õket, és õk is segítenek másoknak, ahol tudnak. Van egy Ford mikrobuszuk is, amely elég nagy a család szállítására. Tudor pedig egy kis elektromos autót használ a munkájához.

Megjegyzés

Sajnos még nem volt alkalmam játszani ezzel a karakterrel. Megalkotásához az adott alapot, hogy nagyon elegem lett a Fast Flame (Gyújtóláng) szerû karakterekbõl, akiknek nincs családjuk, nincsenek céljaik és érzéseik, és mindent megtehetnek. Így született meg tehát Tudor, majd a hozzá illõ matematikai mágia is. Tudor nem tehet meg akármit, hiszen el kell tartania a családját. Mellesleg bár erõs, jól harcol és varázsol, de lassúsága miatt nem is tehetne meg akármit, rá van szorulva a többi karakterre. Ez nekem sokkal szimpatikusabb az egyszemélyes csapatoknak is beillõ karaktereknél.