A formátlan, a véghetetlen.

Belepusztulok, mig mondatomat

a végtelentõl elrekesztem.

Homokkal egy vödörnyi óceánt

keritek el a semmi ellen.

Ez a viszonylagos öröklét

ép ésszel elviselhetetlen.

-Engedj, zászlórúd! Mért markolsz vissza a széltõl?

-Rongy lennél egyedül. Igy lobogó, lobogó.

Szélesedõ oszlopközök.

Szél fúj be a szavak között.

Itt már kupola-fellegek

Éggel tapasztott épület.

S a Semmi itt már ennyit ér,

mint házak közt a tér.

Tenger beszéd. Inkább rideg

legyek, mint a húsvét-sziget.

S legyen bár mindez alkati:

én szobrot vágynék mondani.

Nemes Nagy Ágnes