Tűznél ülök, s elgondolom,
   mi szépet láttam én,
pillangókat s virágokat
   nyári gyep szőnyegén;

aranyleveles őszöket
   dús túlérett nyarat;
hajnali köd, napfény-ezüst,
   szél járja hajamat.

Tűznél ülök, s elgondolom,
   milyen lesz a világ,
ha jön a tél, amelynek én
   nem látom már tavaszát.

Mert annyi minden van ma is,
   mit nem láttam soha,
minden ligetnek más zöld színt 
   hoz az új év tavasza.

Tűznél ülök, s elgondolom,
   hajdankorok embereit,
s hogy jönnek Majdanok, miket
   már mások látnak itt.

De míg ülök, s elgondolok
   sok hajdan-volt időt,
visszatérők halk neszeit
   várom ajtóm előtt.  

I sit beside the fire and think
   of all that I have seen,
of meadow-flowers and butterflies
   in summers that have been;

Of yellow leaves and gossamer
   in autumns that there were,
with morning mist and silver sun
   and wind upon my hair.

I sit beside the fire and think
   of how the world will be
when winter comes without a spring
   that I shall ever see.

For still there are so many things
   that I have never seen:
in every wood in every spring
   there is a different green.

I sit beside the fire and think
   of people long ago,
and people who will see a world
   that I shall never know.

But all the while I sit and think
   of times there were before,
I listen for returning feet
   and voices at the door.