Budapesttől cirka száz kilométer Mátrakeresztes és Fallóskút, így a fővárosból autóval jó esetben másfél óra az út ezekhez a falvakhoz. Mi hárman indultunk el errefelé; eredetileg Fallóskútról céloztuk volna meg az ágasvári turistaházat, de Mátrakeresztesnél megálljt parancsoltak nekünk egy raliverseny rendezői. Fallóskút így megközelíthetetlen lett közúton belátható időn belül. Miközben a versenyzők autói szépen sorban suhantak el mellettünk, új útvonal után böngésztük a térképet. Ezt megtalálni egy pillanat műve volt: a Mátrakeresztesről Ágasvár felé vezető turistaút kezdete pontosan az orrunk előtt volt.
A térképek által is jelölt mátrakeresztesi Óvár étterem mellett induló aszfaltúton startol ez a bizonyos útvonal. Kezdetben lakott területen kell sétálni, majd ahogy elfogynak a házak, elfogy alólunk az aszfalt is, és kis idő múlva már természetesebb talajon járhatunk. Elhaladtunk egy kicsi állóvíz, a Békás-tó mellett. Ezután pedig már bizonyos volt, hogy a jó sors térített minket ide: a Csörgő-patak völgyébe.
A Csörgő-patak arról kapta a nevét, hogy a patak medrét alkotó kövek egymáshoz ütődve csörgő hangot hallatnak, ha megfelelően nagy ehhez a víz sodrása. A mi túránk ideje alatt nagyrészt esett az eső – ami nem volt zavaró, mert a fák lombjai természetes ernyőt alkottak felettünk -, talán ez is segített abban, hogy valóban hallhattuk a patak hangját. A patak azonban nem mindig csak kényezteti az embert. Néha elveszti szelídségét, mint tette azt 2005. április 18-án. Ekkor a Mátrát felhőszakadás érte el, és a lezúduló víztömeg a völgyekben gyülemlett fel. A Csörgő pillanatok alatt alaposan felduzzadt, iszapot, hatalmas köveket sodort magával, és ezt az egészet Mátrakeresztesre zúdította. Hidakat, házakat sodort el az ár, milliárdos károkat okozva. A meteorológusok azt mondják, hogy az ilyesmi nem ritka jelenség, bár főleg nagyobb hegységekben fordul elő. A lassan mozgó, sok csapadékot adó, egymást követő zivatarok másutt is szinte teljesen kimossák a folyóvölgyeket. Mátrakeresztes környékén olyan zivatar alakult ki, amely folyamatos nedvesség-utánpótlást kapott, és így hosszabb ideig intenzív maradhatott – ráadásul egy vízgyűjtő terület, a Csörgő-patak felett. A folyamatosan ömlő víz okozta ezt a hirtelen árvizet, amely jelenséget nemzetközileg flash flood-ként emlegetnek. (A mátrakeresztesi katasztrófa meteorológiai hátteréről lehet olvasni az alábbi helyen: http://www.met.hu/pages/vihar20050418.html.) Hegyvidékeink patakjai egyébként, úgy látszik, hajlamosak a különös viselkedésre: 1999-ben például a pilisi Holdvilág-árok patakja gondolta úgy egy nagy esőzés hatására, hogy neki valahol másutt kell folynia, mint tette azt addig. Egyszerűen elhagyta eredeti medrét, és egy másik völgyre váltott. Ahol addig patakmeder volt, most ott van a turistaút.
A Csörgő-patak
Mi nem törődtünk a sötét múlttal. Enyhén emelkedő terepen, gyönyörű zöld lombok alatt, egy különleges hangú (már ez is épp elég a jóból: egy vízfolyásnak a hangja is szép…) patak völgyében haladhattunk. A völgyet két kiemelkedés zárja közre: a Bárány-kő és a Csóka-kő. Alighogy elhagyjuk tehát Mátrakeresztest és a kis Békás-tavat, balra a Csóka-kő – egyszerű ember szemével meredek – sziklái tűnnek elő. Ottjártunkkor éppen többen is kapaszkodtak felfelé ezen az oldalon. A Bárány-kő és a Csóka-kő ugyanis andezitsziklák, 15-20 méter magas sziklafalaik kedvelt mászóhelyek. Különböző nehézségű utak találhatók rajtuk, így a sziklamászók körében gyakran iskolázási, tanulási célokra használják őket.
Elhagyva immár Mátrakeresztes közelét, az út kissé monotonabb, a látnivaló most egyszerűen csak az erdő és a patak, a hallgatnivaló pedig a csend, illetve a csend hangjai – az erdő, a víz, a természet maga, a mi utunk alatt gyakran az esőcseppeké is. Az erdőből egy kisebb tisztásra értünk, majd ismét a fák közé vetettük magunkat; az út innentől kezdve már nem volt csak alig emelkedős-sétálós. Meredekebb csapáson kellett haladni, most már igazán felfelé. Elértük a Csörgő-patakot tápláló Vándor-forrást. A hűsítő víz egy jól (az én, a természetet a maga egyszerűségében kedvelő szemléletemnek túlságosan is) karbantartott, kiépített forrásból tör elő, és érként csorog alá a Csörgő-patakba. Innen is ered hát az a víz, mely a völgy zenéjét kelti. Tovább haladva, kis mászással elértünk egy kereszteződéshez – balra a jelzet szerint a Csörgő-lyuk barlangját találhattuk. Erre indultunk tovább, és a Csörgő-lyuknál kicsit meg is pihentünk. Maga a Csörgő-lyuk csalódás: erős vasráccsal le van zárva - biztonsági okokból -, a lyuk pedig így tényleg csak egy sötét lyuk.
Innen felfelé egy erdőgazdasági úton átkelve hamarosan el lehet jutni az ágasvári turistaházhoz. Először szerényen csak ezt tűztük ki magunk elé célként. Itt azonban eleget pihentünk, ettünk, ittunk, szemlélődtünk, ismerkedtünk a hegy macskáival (akik még a kenyeret is megették; városi macska ilyet kivételes esetben tenne) ahhoz, hogy kíváncsiak legyünk a turistatérkép által a közelben jelzett „szép kilátásra”, vagy épp a Szamár-kőre.
Megerőltetés nélküli gyaloglásba kezdtünk hát a turistaháztól a Szamár-kő felé. Szép kilátás akadt többször is, amikor a fák között rés nyílt a szemközti hegyekre. A szűk ösvény végül valóban elért a Szamár-kőhöz, és az ott található Newton-sziklához, mely nevét a rajta található feliratról kapta: „Newton hitétől mentsen meg az Isten”. A Newton-sziklára fel kell állni, és élvezni, hogy mi fenn vagyunk, és előttünk pedig, lenn a mélyben, egy nagy, zöld medence terpeszkedik, itt-ott lakott területekkel. Tényleg fantasztikus, ahogy szinte a szikla alatt, melyen állunk, beszakadt volna a tér…
A Szamár-kőn (pontosabban a Newton-sziklán) állva az egyetlen logikus gondolat az, hogy fel kell menni Ágasvárra, a csúcsra.
Az út a csúcsra köves gerinc, nagyobb emelkedőkkel, jobbra meredek parttal, néha gyökerestől kidőlt fákkal. A növényzet már kevésbé barátságos, bokrok, más szikárabb, tüskés dolgok vesznek minket körül. Több kiszögellés akad utunkba, ahonnan szép a kilátás; de a csúcs még odébb van. Felérni aztán már boldogság. A tetőn egy felhőképződést figyelhettem meg: a csúcs mellett a mélyből épp feltört a pára. Kézzelfogható közelségben működött a természet műhelye.
Felhőképződés Ágasvár csúcsáról
A növényzet errefelé már teljesen átvált olyasmire, amit az ember otthon az udvarban vagy a lakás sarkában a sziklakertekbe épít be. Már itt, 789 méteren is érzékelhető, hogy a magassággal hogyan változik meg az élővilág.
A csúcs után a rövidebb úton kapaszkodtunk lefelé. Szó szerint kapaszkodtunk, mivel ez az út, amely a turistaház mellől indul fel a csúcsra, nem ismer kompromisszumot, egyenesen felszáguld az Ágasvárra. Felfelé elég strapás lehet, mert lefelé sem volt egyszerű lekaptatni a meredélyen. Az út vége már ismerős, a turistaháztól azonban a piros kereszt jelzésen mentünk lefelé, lerövidítve az utat. Ez a jelzés egy szűk, alig egy embernyi ösvényen megy keresztül, fiatal, vékony fácskák erdejében. Hamar visszavisz azonban a Csörgő-patak völgyébe, ahol már kényelmesen lehet továbbhaladni, sehol egy emelkedő vagy egy lejtő. Visszaérve Mátrakeresztesre, a versenyautók már sehol, az Óvári étteremben csendben folydogál az élet, a Csörgő-patak elzúg egy híd alatt; a teljesség érzésével indulhatunk haza.
vissza az oldal tetejére