A
követelményrendszerben szerepel, hogy az
aláírás megszerzésének feltétele
"A
kijelölt házi feladatok megoldásainak rendszeres
benyújtása: a feladatsorok minimum 70%-ában
értékelhető eredményt kell elérni, a
pótlásokat beleértve."
Ezt a következőképp kell érteni. Ha
a hallgató (0-tól különböző) pontot ért el legalább 8
feladatsorból, akkor a házi feladatokra vonatkozó
minimumkövetelményt
teljesítette.
Ellenkező esetben, tehát ha csak 7 vagy kevesebb olyan
feladatsor van, amelyből a hallgató (0-tól különböző) pontot ért el, a gyakorlatvezetővel kell egyeztetni a pótlásról.
A pótlás módja, hogy a
hiányzó feladatsorokból a gyakorlatvezető
kijelöl néhány feladatot, és ezek
megoldását a hallgató írásban bemutatja. A bemutatás során a
gyakorlatvezető (akár Teams kapcsolaton keresztül) szóban is belekérdezhet a feladatok megoldásába. A gyakorlatvezető dönt a pótlás sikerességéről.
A házi feladatok pótlására a
pótlási hét folyamán van lehetőség.
A gyakorlatvezető dönthet úgy is, hogy a hallgató
évközi teljesítménye alapján eltekint
a pótlástól.
A házi feladat eredménylista utolsó oszlopában, tehát
itt tüntetjük
fel, hogy ki adott le elég házi
feladatot. Az adatok még nem teljesek, a 10. HF javítása folyamatban van, a 11. HF-t pedig a 14.
héten kell leadni. Ha valaki a pótlási
hét elején is
"KEVÉS HF" feliratot lát a Neptun kódja mellett,
egyeztessen a gyakrolatvezetőjével a házi feladat
pótlásról.