Egyetlen józan szóval megmozdítható minden,
mi békés benned mégis kifele hadakozó.
Egyetlen józan szóban bízz hát.
Egyetlen józan szóban bízz hát.
Háború van ellened és kész.
Ébredj fel nincs itt már más,
csak fázós és részeg, monoton hadarás.
Egyetlen józan szóval most átírható minden,
mi fátyol benned mégis kifele ragadozó.
Egyetlen józan szóban bízz hát.
Egyetlen józan szóban bízz hát.
Háború van ellened és kész.
Ébredj fel nincs itt már más,
csak fázós és részeg, monoton hadarás.
Háború van ellenem, mint rég.
Engedj el, nincs itt már más,
csak ködlámpa fényben öntudathasadás.
Menj tovább, ha vársz.
Ledarál és elhasznál.
A szokott szorgalom
nem oltalom.
Leszel-e kettőnké?
A falak alatt még megtalálsz.
Fakult száraz szó
kéri rá.
Szavaidon érzem,
zavarosan érdes a simogatás.
Zajosan és csendben,
ilyen ez a bátor kirohanás.
Van szükség,
nincs hajtás.
Némán odaát
füst lélek
fel nem száll.
Nincs már olajág.
Felbérelt senki
századszor ments ki,
századszor inkább,
mert nincs már hely.
Közös érdek
koszos útján
életfogytig akár
idegenként
vagy a szolgám.
Jól jön a szakadás.
Drótozz hát össze,
légy hozzám kötve,
számomra nincs más.
Látod még a tegnapot,
szerteszét hever.
Fénylik még, de nem ragyog,
eleve nem fog el.
Köd előttem, csend utánam,
mindahányan így megyünk tovább.
Széttörve a mondatok:
szabadulni kell.
Hűvös fény nem ereszt.
Minden más odalett.
Omlik rád, beborít.
Maradon súlyával beszorít.
Látod még a tegnapot,
szerteszét hever.
Széttörve a gondolat:
szabadulni kell.
Hűvös fény nem ereszt.
Minden más odalett.
Omlik rám, beborít.
Maradon súlyával beszorít.
Körbezár ez a város.
Csak lassan terjed a fény.
Nem gondoltam rá, hogy
hozzám képest nem vagy itt.
Sejtek szintjén már
bennünk mélyen más lakik.
Nem gondoltad bennem mástól
hozzám képest elmozdult a tér.
Nem gondoltam rá, hogy
hozzám képest nem vagy itt.
Sejtek szintjén már
bennünk minden más.
Rámtapadt az éjjel.
mert rángat, mart az idő.
Nem gondoltam rá, hogy
hozzám képest nem vagy itt.
Sejtek szintjén már
bennünk minden más.
Feljött a Nap,
lement a Hold.
Füstszínbe még,
mégsem komor.
Zúduljon rád
kromoszférán át.
Lement a Nap,
feljött a Hold.
Retinába ég,
tört fénybe fúl.
Hallom tisztán
elképzelt városom zaját.
Zúduljon rád,
kromoszférán át.
Kromoszférán át, kromoszférán át.
Eltalál,
most erősen tapad a szó.
Persze fáj,
testidegen izzadó
szavatosan de mégsem
fogságot szóra és papírra vár.
Szóra bír mi szóra vár.
Némán,
éppen-éppen araszoló
néhány
gyönyörűségben lázadó
zavaros furcsa rímpár
szép és csúf támaszom, csodálatom,
támaszom és bánatom.
Szóra bír mi szóra vár, szóra bír mi szóra vár.
Sáros ellenség, kóros elmekép, menetel az idő.
Túl szép az ellenfél. Szereped ég belém, pazarul játszom el.
Lesz ??? fény álmos ellenség, szemeden az idő.
Miért szép az ellenfél? Szereped ég belém, nehezen játszom el.
Valami bánt,
amit akartál miért tiéd,
tudod-e már?
Jön a viharfelhő felém,
sodor az ár, sodor az ár.
Szabad az ég, szabad az ég.
Ess eső, ess! Ess eső, ess! Ess eső, ess!
Sodor az ár, sodor az ár.
Szakad az ég, szakad az ég.
Ködszerű az éjszaka,
senki se tart sehova.
Álmokkal körbeveszi,
majd végül döbben a szív.