A header

Majdnem minden L^ATEX forrás egy fejléccel kezdődik, ami hasonlít az itt bemutatotthoz, ami ennek a szövegnek a header része:

%-*-Mode:LaTeX-*-
\documentclass[a4paper,12pt]{article}
\usepackage[latin2]{inputenc}
\usepackage[T1]{fontenc}
\usepackage{amsmath}
\usepackage{amssymb}
\usepackage[magyar]{babel}
\frenchspacing
\author{Vecsei Balázs\\vecseib@math.bme.hu}
\swapnumbers
\theoremstyle{definition}
\DeclareMathOperator*{\sh}{sh}
\newtheorem{dfn}{Definíció}
\newcommand{\skp}[2]{\sum#1_{i}\bar{#2_{i}}}
\theoremstyle{plain}
\pagestyle{myheadings}
\markright{\today}
\newtheorem{tet}{Tétel}
\title{Képletszerkesztő helyett:\\{\TeX}}
\begin{document}
\maketitle
\begin{abstract}
\end{abstract}
\end{document}

A header-ben kell deklarálnunk, hogy milyen csomakgokat, saját parancsokat kívánunk használni az éppen szerkesztett műben. Az egyszerűség kedvéért az összes általunk gyakran használt kiegészítést betöltjük, akkor is ha nincs rá szükség. Általánosan elterjedt szokás, hogy mindenki készít magának egy header-t, amit állandóan használ, és nem írja át minden egyes L^ATEX-ben írt irásához. A jelenlegi számítógépek teljesítményénél a feleslegesen ott maradó utasítások, csomagbetöltések végrehajtása nem lassítja észrevehetően a fordítást, viszont nehézkes és lassú végiggondolni, hogy pontosan melyik csomag szedhető ki. Természetesen nagy könyvek esetén már érdemes ezt megtenni, de ott is inkább a csomagok közti inkompatibilitások miatt. A TEX lehetőségeit jelentősen kibővítik a csomagok, amiket külön kell betölteni. A bábel nevű csomag gondoskodik például a különböző természetes nyelvek kezeléséről, az AMS ² csomagjai a matematikai lehetőségeket bővítik ki jelentősen. Rengeteg problémához írtak már csomagot, úgyhogy érdemes először a csomagok közt szétnézni mielött elkezdenénk TEX-ben programozni. Néha viszont rákényszerülünk erre. Mert a csomagok sokszor nem elég rugalmasak, nincs bennük az a lehetőség amire nekünk van szükségünk, csak valami hasonló.