Cseh Ágnes Grünwald Géza Emlékérmet kapott

Egykori diákunk, Cseh Ágnes a Bolyai János Matematikai Társulat év végi díjátadóján Grünwald Géza Emlékérmet kapott. A díjról további információ itt található. A díj odaítélésének indoklása:

Cseh Ágnes 1988-ban született. 2010-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett alkalmazott matematikusi B.Sc. diplomát, majd tanulmányait a Berlin Mathematical School ösztöndíjasaként Németországban folytatta. 2012-ben mesteri fokozatot, majd 2015-ben Summa cum Laude minősítésű Ph.D. fokozatot szerzett a berlini műszaki egyetemen, ahol munkáját több rangos díjjal is elismerték. Doktori tanulmányai alatt összesen másfél évet töltött vendégkutatóként, majd Izlandon vállalt nyolc hónapra posztdoktori állást. 2016 szeptembere óta az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos munkatársa. Cseh Ágnesnek nyolc megjelent dolgozata van. Eredményei a gráfelmélet és a bonyolultságelmélet területét gazdagítják. Matematikai alapkutatásokat végez a játékelmélet, a számítástudomány, és a közgazdaságtan területén. Legtöbb munkája a párosítások gráfelméleti tanulmányozásához kapcsolódik. Preferenciákkal ellátott gráfokon vizsgált speciális párosításokat, így modellezhető például az egyetemi felvételi eljárás. Legfontosabb eredménye a stabil és a népszerű párosítások több évtizedes elméletének összekapcsolása. Az elméleti egzisztenciabizonyítások mellett bonyolultságelméleti szemszögből is vizsgálja a felmerülő problémákat, meghatározván, hogy milyen inputra könnyű és milyenre nehéz az optimális párosítás meghatározása. Foglalkozott a stabil allokációk problémájával is, ami kapacitásokat is figyelembe vevő kiterjesztése a hagyományos párosításoknak, valamint olyan hálózati folyamatokkal, ahol az időkomponens fontos szerepet játszik, mint például szállítási feladatoknál. Munkássága kiválóan példázza a gyakorlati problémák egzakt matematikai vizsgálatának lehetőségét és szükségességét.
Kiemelkedő eredményeire tekintettel Cseh Ágnes a Grünwald Géza Emlékéremben részesül.

Kitűntetéséhez gratulálunk!

Cseh Ágnes PhD-értekezésének "Marriages are made in calculations" c. olvasmányos összefoglalója itt található.