Verseny, egyúttal gyakorlás a középiskola és a felsőoktatás határán

„Komoly kihívás, nagy lehetőség” – vélekedtek a BME Alfa interaktív gyakorlófelületen meghirdetett pontgyűjtő megmérettetésre érkező diákok és felkészítő tanáraik. A rendszeresen online kitöltött feladatokban legjobb eredményt elért csaknem 300 induló közül idén 21-en kaptak meghívást a végső fordulóra a Természettudományi Kar (TTK) Matematika Intézet számítógéptermébe.

Amíg a versenyzők a feladatokon törték a fejüket, addig Tóth János, címzetes egyetemi tanár, és Molnár Zoltán tanársegéd, a Matematika Intézet oktatói arról az általános témáról beszéltek, hogy mit jelent a matematika, mint tananyag, és mint kutatási terület. Szó volt a programozás fontosságáról, valamint speciálisan a Wolfram nyelv széleskörű alkalmazási lehetőségeiről. Különös hangsúllyal szóltak az előadók az érettségi és az egyetemi eredmények kapcsolatáról, arról, hogy ha valaki jeles eredménnyel zárja a középiskolai vizsgáit, akkor nagy valószínűséggel az egyetem első félévében is sikeresen teljesít majd.

A TTK Matematika Intézet 2015 óta szervez matematikaversenyeket középiskolások számára. A szervezők célja az érettségire való felkészítés segítése mellett az, hogy a diákok összevethessék tudásukat a saját korosztályukon belül.

A BME Alfa pontgyűjtés résztvevői két korcsoportban, a 9-10. és a 11-12. évfolyamon indulhattak, majd két nehézségi szintnek megfelelő kategória közül választhattak. A megmérettetés első része 6 online fordulóból állt, egyenként 6 tematikus feladattal. A megoldásra 2-2 hét állt rendelkezésre.

Az online munka után következett április 28-án a döntő, amely szintén elektronikusan a gyakorlófelületen zajlott. Ezúttal kategóriánként 10-10 feladattal kellett 90 perc alatt megbirkózni. A feladatsorok összeállítását – az első 6 fordulóhoz hasonlóan – Kiss Sándor, Nagy Ilona, és Molnár Zoltán, a Matematika Intézet oktatói végezték.

A fiatalabbak korcsoportjában Vida Tamás, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium diákja, a 11-12. osztályosok korcsoportjában pedig Máté Zsolt, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tanulója lett az első. Elismeréseket azonban nemcsak ők ketten vehettek át, a döntőben részt vett minden versenyző kapott oklevelet, emellett díjat és ajándékot is.

„Ennek a versenynek egyik vonzereje a kockázatmentesség, az anonimitás, és az, hogy bárki bármikor bekapcsolódhat. Éppen ezért tartottunk attól, hogy a döntő iránti érdeklődés nem lesz elég nagy, nem akarnak, vagy nem tudnak személyesen megjelenni a fiatalok. Szerencsére tévedtünk! Az ország sok településéről, messziről (pl. Kisvárda, Szombathely, Nagykanizsa) és a határon túlról is (pl. Sepsiszentgyörgy, Zenta) érkeztek versenyzők” – hangsúlyozta Lángné Lázi Márta, a Matematika Intézet egyetemi docense, az esemény főszervezője, hozzáfűzve, hogy összességében sikeresnek tartja a rendezvényt, „folytatni szeretnénk, az eddigi eredmények azt igazolják: van rá igény”.

A tavaszi versenyek lebonyolításával párhuzamosan már zajlik a TTK Science Camp elnevezésű nyári természettudományos táborának szervezése is. Ide elsősorban olyan 10-11. osztályos diákokat várnak, akikhez közel állnak a természettudományos tárgyak és 2018-ban még nem fejezik be a középiskolát. A bentlakásos, ingyenes, teljes ellátást biztosító program 2018. július 15-től 21-ig zajlik majd. A jelentkezés május 21-ig tart.

Az esemény célja a fizika, a matematika sokszínűségének, a más tudományterületekhez (például kémia, orvostudomány, műszaki tudományok, közgazdaságtudomány) való kapcsolódásának bemutatása. A hét során a részvevők tudományos előadásokat hallgatnak, önálló műhelymunkát végeznek, és külső helyszíneket látogatnak meg (pl. Paksi Erőmű), de a szellemi-kulturális kihívások mellett a közösségi és a sport tevékenységek is nagy szerepet kapnak.

Fotó:Takács Ildikó

(A hír forrása: https://www.bme.hu/hirek/20180518/Verseny_egyuttal_gyakorlas_a_kozepiskola_es_a_felsooktatas_hataran)