Nulladik ZH - rangsor 2017

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Matematika Intézete minden tanév elején „nulladik matematika zárthelyi” dolgozatot írat az egyetem elsőéves hallgatóival, hogy felmérje új hallgatói matematikai ismereteit és képességeit.

2017 őszén az alábbi középiskolák (ABC sorrendben) volt diákjai szerepeltek kimagasló eredménnyel ezen a megmérettetésen.

A kiváló eredményt elért intézményeknek és a hallgatóinkat felkészítő matematikatanár kollégáinknak szívből gratulálunk, és munkájukat köszönjük!
(A 2016-os felsorolás itt olvasható)

 

Ady Endre Gimnázium és Szakközépiskola, Ráckeve

Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium, Budapest

Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Diákotthon, Budapest

Bajai III.Béla Gimnázium, Baja

Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium, Budapest

Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola, Nagykanizsa

Békéscsabai Evangélikus Gimnázium Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Békéscsaba

Berzsenyi Dániel Gimnázium, Budapest

Bessenyei György Gimnázium és Kollégium, Kisvárda

Bolyai János Gimnázium, Kecskemét

Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium, Bonyhád

Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma, Debrecen

Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona, Debrecen

ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola, Budapest

Eötvös József Gimnázium, Budapest

Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium, Gyula

Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest

Fényi Gyula Miskolci Jezsuita Gimnázium, Miskolc

Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc

Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Eger

Gödöllői Török Ignác Gimnázium, Gödöllő

Herman Ottó Gimnázium, Miskolc

Horváth Mihály Gimnázium, Szentes

Hőgyes Endre Gimnázium és Szakközépiskola, Hajdúszoboszló

II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági, Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium, Kiskunhalas

Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, Budaörs

Kispesti Deák Ferenc Gimnázium, Budapest

Krúdy Gyula Gimnázium, Nyíregyháza

Lovassy László Gimnázium, Veszprém

Nagy Lajos Gimnázium, Szombathely

Pécsi Tudományegyetem Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola, Pécs

Piarista Gimnázium, Budapest

Radnóti Miklós Gimnázium, Dunakeszi

Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium és Általános Iskola, Szeged

Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium, Salgótarján

Széchenyi István Gimnázium, Sopron

Szegedi Szakképzési Centrum, Szeged

Szent István Gimnázium, Budapest

Szent Mór Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Gimnázium és Szakközépiskola, Pécs

Tatabányai Árpád Gimnázium, Tatabánya

Tatai Református Gimnázium, Tata

Teleki Blanka Gimnázium, Székesfehérvár

Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest

Ungarndeutsches Wirtschaftsgymnasium Werischwar Német Nemzetiségi Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola, Pilisvörösvár